„Te soha semmit nem tudsz normálisan csinálni?” „Képes lennél az életben legalább egyszer figyelni rám?” „Mint mindig, most is pontosan ugyanazt csinálod.” Ismerősek ezek a mondatok? Konfliktushelyzetben sokszor hallunk, vagy mondunk mi magunk is ehhez hasonló mondatokat, melyekkel a konfliktus megoldása helyett általában csak tovább erősítjük a felek között kialakult feszültséget és érzelmi távolságot. Mi történik valójában ezekben a helyzetekben? Mit veszünk figyelembe akkor, amikor konfliktushelyzetbe kerülünk? Milyen tudatos és tudattalan tényezők befolyásolják konfliktushelyzetben jellemző viselkedésünket, érzéseinket, vágyainkat, céljainkat? Ezen kérdések minél pontosabb megválaszolásához kiindulási alapként szolgálhat a konfliktuskezelési technikák megismerése, illetve saját magunk megfigyelése és működésünk megértése.
Mindennapi életünk során különböző konfliktushelyzetekkel találkozunk. A kialakult konfliktushelyzetek kezelése nagymértékben befolyásolja hangulatunkat, érzelmi állapotunkat, kapcsolatainkat, a rögzült, hosszú távon fennálló, nem megfelelően kezelt konfliktusok pedig mentális és fizikai egészségünkre is hatással vannak. A párkapcsolatokban jelentkező nehézségek, és azok kezelésének módja jelentős szerepet játszik abban, hogyan érzik magukat a személyek a párkapcsolatban, mennyire elégedettek és boldogok aktuális partnerükkel, mennyire elkötelezettek egymás iránt, milyen mélységű a kettejük között fennálló érzelmi kapcsolat és intimitás.
A konfliktuskezeléssel kapcsolatban ma már széleskörű szakirodalom áll rendelkezésünkre, számos kutatás célkitűzése volt a konfliktusok természetének minél pontosabb megismerése, és a különböző konfliktuskezelési technikák, stratégiák feltárása. A napvilágot látott elképzelések közül cikkemben a Thomas-Kilmann elméletet mutatom be, mely szemléletesen foglalja össze azokat a hétköznapi konfliktuskezelési stratégiákat, melyeket – tudatosan vagy kevésbé tudatosan – alkalmazunk.
E szerint ötféle útja van a hatékony konfliktuskezelésnek, melyek az együttműködés és önérvényesítés dimenziók mentén helyezkednek el.
Ábra: Thomas-Kilmann konfliktuskezelési modellje
A versengés a leginkább önérvényesítő stratégia, magas önérvényesítés és alacsony együttműködés jellemzi. Az egyén a saját szándékát veszi figyelembe, magas egyéni nyereségre törekszik, és befolyásolási stratégiákat vet be saját igazának bizonyítása érdekében. A versengő stratégia egyik legfontosabb jellemzője tehát, hogy a személy a saját érdekeit tartja szem előtt, míg a másik érdekeit, szempontjait egyáltalán nem vagy kevéssé veszi figyelembe. A versengő stratégiát alkalmazó személy a saját nyereségének a maximalizálására törekszik. Elsősorban az érdekli, hogy a helyzetben ő győzzön, semmiképp ne veszítsen. A versengés sokféle formában megnyilvánulhat. Versengő stratégiát használunk általában például akkor, amikor egy sportmérkőzésen arra törekszünk, hogy mi győzzünk.
A problémamegoldást magas önérvényesítés és magas együttműködés jellemzi. A cél többek között, hogy a közös nyereséget maximalizálja. Lényege egy olyan megoldás megtalálása, amely mindkét fél számára kielégítő. A hangsúly ebben az esetben a problémán van, annak elemzése és megoldása áll a középpontban. A problémamegoldó stratégia legfontosabb jellemzője tehát, hogy a személy aktívan keresi azt a megoldást, amely számára is és a másik fél számára is a maximális nyereség lehetőségével jár. A problémamegoldó stratégia jellemző viselkedése az együttműködés. Az egyén ebben az esetben úgy fogja fel a konfliktust, mint amely megoldható, és megoldásával új minőség jöhet létre. A felek ilyenkor kifejezik szükségleteiket, megfogalmazzák céljaikat. Az együttműködéshez mindkét fél aktív közreműködésére szükség van, hiszen közösen kell feltárniuk a közös megoldásokat, alternatívákat. Az együttműködés, aktív részvétel a felektől energia befektetést is kíván, egyeztetést, időt, szervezést. A problémamegoldásnak talán a legnagyobb előnye, hogy a felek között erősödhet a kapcsolat és kölcsönös megelégedéssel záródhat egy konfliktushelyzet.
A kompromisszumkeresés (konfliktuskezelő) alapja az a gondolat, hogy a megfelelő megoldás érdekében mindkét félnek engednie kell egy kicsit saját elképzeléséből. Önérvényesítés és együttműködés tehát egyaránt jellemzi ezt a konfliktuskezelési stratégiát. A felek az elfogadható közös nyereségre törekszenek.
Alkalmazkodás során az egyén lemond saját szándékáról azért, hogy a másik érdekei érvényesülhessenek. Alacsony önérvényesítés és magas együttműködés jellemzi tehát. Az alkalmazkodó stratégia legfontosabb jellemzője, hogy a személy passzív a saját érdekei érvényesítésében, hagyja, hogy a másik érdekei érvényesüljenek. Az alkalmazkodó stratégiát alkalmazó fél viselkedése a másik fél nyereségének a maximalizálását teszi lehetővé. Sok esetben jellemző, hogy a kapcsolat, amelyben alkalmazkodnak, fontos számukra, igyekeznek fenntartani. Előfordul, hogy ezek a személyek a konfliktusokat alapvetően kellemetlennek tartják, olyasminek, amely a kapcsolatokat rombolja.
A konfliktusok elkerülése kettős színezetű. Bizonyos esetekben hasznos lehet számunkra, de a konfliktusok, problémák folyamatos elkerülése negatív következményekkel is járhat. Az elkerülő stratégiát alacsony önérvényesítés és alacsony együttműködés jellemzi. Nincs, vagy alacsony a nyereség a helyzetben. Az elkerülő stratégia legfontosabb jellemzője, hogy a személy teljesen passzív, a konfliktushelyzetben nem keres megoldást, mintegy „kilép”, visszahúzódik a helyzetből. Az elkerülő stratégiát alkalmazó fél sok esetben a konfliktusokról azt gondolja, hogy jobb kimaradni belőle, azonban teljes mértékű passzivitásával másokat is gátol abban, hogy valamilyen elfogadható megoldás születhessen. Ennek a stratégiának az alkalmazásával a konfliktus nem szűnik meg, csupán eltolódik időben. A megoldatlan helyzettől a szereplők szenvednek, nagy feszültséget élnek át.
Az emberekre jellemző, hogy vannak domináns stratégiáik, és vannak olyanok, amelyeket csak ritkábban használnak.
Nagyon fontos, hogy a konfliktuskezelési stratégiák közül nincs jó vagy rossz választás, mindig a helyzetnek megfelelő stratégia alkalmazásáról beszélünk.
Ebben az értelmezésben tehát vannak a helyzetben megfelelő, hasznos, illetve nem megfelelő stratégiák. A stratégia megválasztása több tényezőtől is függ, például a helyzettől, a konfliktus tárgyától vagy a másik fél viselkedésétől.
Az az általános, gyakran ismétlődő mód és érzelemhalmaz, amellyel a konfliktusokra, feszültségekre reagálunk, meghatározó mindennapjaink, magánéleti és munkahelyi kapcsolataink szempontjából. A konfliktusok kezelése során az egyik kulcs, hogy a megfelelő szituációban a megfelelő konfliktuskezelési stratégiát alkalmazzuk.
Ha nem megfelelően kezeljük a konfliktusokat, mélyíthetik a problémát és a szakadékot két ember között.
A konfliktuskelezési stratégiák tanulmányozása előtt, vagy éppen mellett érdemes azonban átgondolni azt is, miről szól egy adott konfliktus, mik a valódi vágyaim, igényeim, szükségleteim és érzéseim az adott helyzetben. Valóban azt fejezem ki, amit itt és most érzek, vagy egy játszma szereplője vagyok? Hogyan reagálok általában konfliktushelyzetben? Milyen érzések keletkeznek bennem? Hogyan fejezem ki ezeket az érzéseket? Milyen nyereségeim és veszteségeim lehetnek az adott helyzetből? Kinek az érdekét tartom általában szem előtt?
A megfelelő konfliktuskezelési stratégiát meg lehet tanulni, lehet fejleszteni, többek között az aktuális érzések és vágyak felismerésének képességével, mely közelebb vihet ahhoz a konfliktuskezelési módhoz, amely a megoldás kulcsa.
A szerző Janovicz Andrea pszichológus, párkapcsolati tanácsadó