Hol van már az idei nyár! És hol van a tanévkezdés izgalma! Októberre minden kisdiák megtanulja hol az iskola, mikor van matekóra - és hogy kell hetente elhagyni a tornacuccot.. Ma reggel már minden új kisovis rutinból pattan biciklire, autóba, és délután arról csacsog a pajtásokkal, holnap milyen játékot visz be magával "decsakmegmutatni".
Szóval az újdonság láza, izgalma lecsengett: ami új volt, már mindennapos.
Van azonban egy egészen kis csoport, akik közül sokan még most kezdenek, vagy várják a nagy napot, amikor ők is felveheti a hátizsákot és beléphetnek azon a bizonyos nagy piros kapun": ők a BÖLCSISEK.
A bölcsődei beszoktatás során ugyanis kéthetes beosztásban, egymás után érkeznek a gyerekek, így a csoportokban mostanra négy-öt új csemete jár, és még mindig lehet egy-kettő, aki még csak ma vagy akár október végén kezdi a beszoktatást.
És bizony a bölcsődekezdés nem egy nap, mint az iskolában. Nem is kettő vagy három, mint az oviban. A beszoktatás hivatalos időtartama kettő hét. Ezt persze sokan nem használják ki. Van olyan gyerek, aki pár nap után simán besétál a csoportszobába - és vissza se köszön :-( Máshol a szölünek nincs két teljes hét szabadsága - vagy legalábbis nem kapja meg. Ilyenkor a beszoktatás addig tart, amíg a szabi, és ez bizony komoly kihívás lehet gyereknek, szülőnek, gondozónak egyaránt.
Nem beszélve arról a kis fiókáról, aki két-három hét után is minden áldott reggel zokog. Kaputól kapuig. Teli torokból. (Aztán persze amint a szülő kilép az ajtón, vigyorogva veti be magát a kisautók közé.. :)
A lényeg, hogy így októberben is gondoljuk a tanévkezdésre. A legkisebb tanévkezdőkre. Akik ugyanúgy kelnek, készülnek, csomagolnak és lépkednek, zötyögnek minden reggel. Nekik ez legalább akkora izgalom, öröm és kihívás. Amit megérteni, elfogadni és megszeretni hetekbe telik.
Drukkoljunk a szülőknek, akik minden reggel pörögnek, futnak a bölcsibe, rohannak a munkába. És amikor nyílik a csoportszoba ajtaja, el kell köszönjenek és ki kell lépjenek a kapun. Ha sír, ha ragyog az a tündéri kis arc.
És jusson eszünkbe a gondozónő, aki korán reggel és késő délután is derűs mosollyal és türelemmel nyit ajtót mindenkinek.
(fotó: Reziliencia)
