Közeledik a „legcsaládibb” ünnep, a karácsony. Mit tehetünk azért, hogy mindenki elégedett legyen az ünneppel? Hogyan működhet jól a többgenerációs kapcsolat az élet ünnepélyes pillanataiban? Közösen ünnepeljenek a generációk? Kinek a szempontjai érvényesüljenek? Vajon lehet ebben sémát követni?    

Közelednek az ünnepek, hamarosan mikulás, majd karácsony, mely a családok nagy többségénél szeretetteljes légkörben, harmonikus egyetértésben, kedves hangulatban, feszültségmentesen, jókedvűen telik, igaz? Igaz. Bár…

Példánkban kétféle család karácsonyi készülődését mutatjuk be, nevezzük őket „szabályos család”-nak és „nem szabályos család”-nak.

A szabályos család

„A »szabályos család« már időben egyeztet, rendszerint a szülők feladata az ünnep programjának megszervezése, ki, mikor, hol, hová, miért típusú kérdések felvetése és megbeszélése a gyermekekkel, nagyszülőkkel.”

A szülők a gyerekekkel idén maguk szeretnének ünnepelni szenteste, majd másnap délutánra tervezik a nagy családi közös ünneplést, nagyikkal, tesókkal, unokatesókkal. De az anyai nagyszülők szilárdan ragaszkodnak ahhoz, hogy náluk legyen minden családtag szenteste, közös gyertyagyújtás, ajándékozás, nagy vacsora és éjféli mise. Ezt végül sikerül elérniük, bár van egy kis berzenkedés minden oldalról, de ez egy „szabályos család”, minden családtag, még a másik nagyszülők is elfogadják ezt a javaslatot. Békésen, nyugodtan, fegyelmezetten készülnek, hiszen szeretik egymást, és bizonyára minden jól sikerül majd, csak valahogy mégsem érzik teljesen magukénak az ünnepet, különösen a szülők, mert úgy érzik, hogy végül rájuk erőltették ezt a megoldást. Lehet, hogy mégiscsak másképp, az eredeti elképzelés szerint kellett volna megszervezni a programot – gondolják és sóhajtanak egyet. Mindemellett a vendégváró nagyszülők erejükön felül készülnek, vásárolnak, sütnek-főznek, díszítenek, és ők ezt természetesen szívesen teszik.

Ebben az esetben az igazi párbeszéd, az érvelő, őszinte kommunikáció, és következetes érdekérvényesítés, a meggyőzés hiányzott ahhoz, hogy a felek elégedetten, és meghitten, egymásnak őszintén örülve tölthessék el az ünnepeket.

„Akkor érhető el az elégedettségnek egy magasabb szintje a közös családi ünnep alkalmával, ha nyíltan és őszintén merünk beszélni,

akár szülők, akár gyermekek, akár nagyszülők vagyunk, a szándékainkról, terveinkről, céljainkról, érzéseinkről.” Ha meg tudom/akarom/merem fogalmazni, hogy „mit szeretnék, mire vágyom, mit tudok nyújtani, mi okoz nehézséget, mi kellemetlen számomra, mire nem vagyok képes, stb. és ezeket a szempontokat a többi résztvevőnél is figyelembe veszem.” Ebben az élethelyzetben (is) érdemes konszenzusra törekedni.

A nem szabályos család

„A »nem szabályos család« tagjai az utolsó pillanatig nem tudják, hol, hogyan, kivel, miként töltik a karácsony estét, a szülők olyan elfoglaltak, hogy egy-két nappal az ünnep előtt eszmélnek, bár a nagyszülők már hetek óta telefonálgatnak, érdeklődnek, már-már neheztelnek és a gyerekek is csak legyintenek és duzzognak.”

Ekkor a szülők óriási lelkifurdalások közepette próbálnak ötletelni, mi legyen szenteste, ki jöjjön, vagy ők hová menjenek, legyen/ne legyen karácsonyfa, mit egyenek és mi lesz az ajándékokkal stb. Van nagy kapkodás, végül anya és apa úgy dönt, hogy a legegyszerűbb, és leggyorsabban kivitelezhető, ha a nagyszülők, persze, csak akinek kedve van, jöjjenek át hozzájuk, hozzanak sütiket, sütni mindegyik nagyon jól tud, ezt egymás között egyeztessék, és amúgy hidegvacsora lesz, amit a közeli étteremből rendelnek a szülők. A fát apa  megveszi, majd közösen fogják feldíszíteni. Ajándéknak egy nagy családi kirándulást eszeltek ki, amelyet a karácsonyi szünetre időzítenek, hiszen oly kevés időt tudnak úgyis mindannyian együtt eltölteni. Ennek a gyerekek és nagyik egyaránt nagyon fognak örülni. Persze, a nagyik kicsit duzzognak, hogy miért marad minden az utolsó pillanatra, miért nem lehet főzni valami meleg vacsorát és egyáltalán, ez az örökös kapkodás... De igazából roppant boldogok, hogy végül is lesz szép közös karácsonyuk, együtt van mindenki, sőt, kirándulnak is egy jót együtt, és titokban nagyon örülnek, hogy a számukra már rendkívül fárasztó vásárlásoktól és egyéb készülődéstől megszabadultak.

Ebben az esetben a tanulság annyi, hogy a „nem szabályos család” ünnepe is jól sikerülhet, ha a „jó szándék, az összetartó erő, az alkalmazkodás és a kooperáció minden fél részéről fennáll.

Ha el tudják fogadni a nem szokványos megoldásokat, s a közös célt, a békés, örömteli, közös ünneplést tekintik a legfontosabb szempontnak.”

A példák rendkívül egyszerűsítettek, ezerféle egyéb helyzet lehetséges, de a megoldási lehetőségek széleskörűen alkalmazhatók a fenti példákat átgondolva és értelmezve. Most együtt élő párokról írtunk, de nyilván komplikáltabb a helyzet, ha a szülő bármely okból egyedülálló, és egyedül neveli a gyermekét/gyermekeit, vagy új házasságban/kapcsolatban él, és e körülmények között kell megoldani, megszervezni az ünnepi programot az ágas-bogas családban. A cél ekkor is az, hogy megtalálják a legoptimálisabb megoldást, melyet a családtagok nagyobb része elfogad, hogy minél békésebb ünnepe lehessen a családnak.   

Újraolvasva a leírtakat arra jutottunk, hogy talán fel is cserélhetőek a példáink? Lehet, hogy mégis a második példában szereplő család a szabályos? De az első is az, ugye? És talán az is igaz lehet, hogy ahányan vagyunk, annyiféle harmónia létezhet, de a legfontosabb, hogy a párbeszédeink során ne legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk egymást, meghallgassuk, meghalljuk a másikat, és vereség érzése nélkül tudjuk elfogadni, ha nem minden úgy alakul, ahogy azt előre elterveztük. „Legyünk az ünnepeink alatt viselkedésünkben nagylelkűek, nagyvonalúak, elfogadóak, s ez a hozzáállásunk biztosan megtérül majd az ünnep örömében és harmóniájában.” 

A szerző Kovácsy-Burkon Katalin HR szakértő, tréner