Nincs megállás. Mindenki életében volt már olyan pillanat, amikor azt kívánta, bárcsak megállna az idő, bárcsak minden így maradna. Persze olyan is, amikor csak azt várta, hogy végre jöjjön a holnap. Tetszik vagy sem, a fejlődés az élet velejárója. Ez alól kapcsolataink, párkapcsolataink sem kivételek.

Margaret Mahler magyar orvos, pszichiáter, pszichológus, gyermekpszichológus volt. Nevéhez többek között egy tárgykapcsolat-elmélet fűződik. Eszerint az újszülött csecsemő még nem tudja különálló személyként érzékelni magát, hanem egyfajta fúziót alkot édesanyjával. A gyermek fejlődési folyamatának lényege ennek a fúziónak a felbomlása.

Ez a legelső, meghatározó, szoros kötelék lesz később fontos kapcsolataink alapmodellje. Párkapcsolatainkban megismételjük az anya-gyermek kapcsolatunk fejlődési szakaszait és sajátosságait. Mindamellett, hogy nincs két egyforma ember és kapcsolataink is egyediek, mégis felfedezhető egy „forgatókönyv”, melynek megfelelően alakul egy kapcsolat. Mahler leírta az anya-gyermek kapcsolat fejlődési szakaszait, melyek megfeleltethetőek párkapcsolataink fejlődési fázisainak. Lássuk melyek ezek!

A szimbiózis az első szakasz. Csecsemőként még nem különítjük el magunkat az édesanyánktól. Úgy érzékeljük, mintha egyek lennénk. Ezt párkapcsolati szinten a rózsaszín köd időszakaként képzelhetjük el. Ekkor csak „Mi” létezünk, a lehető legtöbb időt szeretnénk a másikkal tölteni, és szinte elképzelhetetlen, hogy valami külön programot csináljunk.

Gondoljunk csak Hamupipőke és Hófehérke történetére. A mese a szimbiózis szakaszában véget is ér.

De vajon mi jön ezután?

Komoly munka vár szerelmeseinkre. A második lépcsőfok a differenciáció. Csecsemőkorban ez a saját testünk felismeréseként jelentkezik. Elkezdünk rájönni, hogy melyik a mi nagylábujjunk, és ha éhesek vagyunk, akkor nem biztos, hogy anya is az… Ennek megfelelően a felhőtlen szerelem után elkezdjük igazán megismerni egymást. Rájövünk, hogy nem mindenben egyezik az ízlésünk, hovatovább vannak dolgok, amikben különbözünk. Ez az első szakaszhoz képest némi távolodást jelent ugyan, de a kapcsolat fejlődésének kihagyhatatlan része.

Tíz hónapos kor körül, mikor már felismertük, hogy rajtunk kívül létezik egy egész világ, indulhat a gyakorlás fázisa. Elkezdjük aktívan megismerni a minket körülvevő embereket és a környezetünket. Feltérképezzük képességeinket és korlátainkat. Fókuszba kerül a külvilág. Ugyanígy párkapcsolatunkban a figyelem kettőnkről minden másra fordul. Előtérbe kerülnek az egyéni célok és tervek, az önmegvalósítás. Ismét felvesszük a fonalat az esetlegesen elhanyagolt barátainkkal és hobbijainkkal kapcsolatban.

Az előző két szakasz talán ijesztő lehet, de ha kitartunk, jön az újraközeledés időszaka. Ekkor a gyermek és édesanyja igyekszik megteremteni az egyensúlyt az önállóság és az egymásrautaltság között. Szerelmünkkel pedig, a különbségek felfedezése és a gyakorlás fázisa után, elkezdjük újra felfedezni a közös pontokat. Mi is az, amiért együtt vagyunk, mit szeretünk a másikban, mi köt minket össze.

Ha ez sikerült, már jó úton vagyunk az állandóság szakasza felé.

Ekkor a gyermekként tudatában vagyunk önálló létezésünknek, individualizálódunk. Párkapcsolati szinten ezt érett párkapcsolatként fogalmazhatjuk meg. Amellett, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mindketten különálló egyéniségek vagyunk, saját vágyakkal, érzésekkel és igényekkel, mégis ezekkel együtt szeretjük, tiszteljük és elfogadjuk a párunkat és magunkat is.

Természetesen ez a „forgatókönyv” nem szükségszerű, de érdemes elgondolkodni, hogy vajon hol tartunk?

A szerző Maróti Eszter

Forrás:

Ellyn Bader, Peter Pearson (1983). The Developmental Stages of Coupleehood. Transactional Analysis Journal, Vol 13., Issue 1.

Kozma-Vízkeleti Dániel (2016) Előadás a Károli Gáspár Református Egyetemen az Kapcsolatok, párkapcsolatok órán. Budapest, 2016.04.06.