Mindenki szeret kategorizálni – megkönnyíthetik, átláthatóbbá tehetik az életet. A gyermekneveléssel is hasonló a helyzet: léteznek nevelési stílusok, amelyek típusokba sorolhatók.

A szülői bánásmód meghatározása a szakirodalmakban változatos formákat ölt, akadnak azonban olyan aspektusai, melyekből következtetni lehet a stílusára. Ilyen tényező lehet a szülők és gyermekeik közötti kommunikáció, a családban uralkodó érzelmi légkör sajátosságai, a szabályok mennyisége vagy a jutalmazás és a büntetés formái (Baumrind, 1966).

Hogyan írnád le gyermeknevelésedet? Minek neveznék ezt a pszichológusok?

A modellek közül Diana Baumrind (1966) elméletében a szülői bánásmód három típusát azonosította: a tekintélyelvű, az engedékeny és a mérvadó nevelési stílusokat. A tekintélyelvű szülő engedelmességet követel mindenekfelett, abszolút viselkedési sztenderdeket ír elő gyermeke számára. Alacsony elfogadás és magas kontroll jellemzi, a szabályokat nem vitatja meg.

Nem tűri a normák és szabályok megkérdőjelezését gyermeke részéről, úgy gondolja, a szülőnek jogai, a gyermeknek pedig kötelességei vannak.

Az engedékeny szülő gyermekközpontú, magas gondoskodás, elfogadás és alacsony kontroll jellemzi. Gyermeke kívánságait, a gyermeke felől érkező impulzusokat érzékeli és elismeri. Egyáltalán vagy alig alkalmaz korlátokat, inkább nem követel rendet vagy felelős viselkedést, kerüli a büntetést és a konfliktust, következetlen. Úgy gondolja, a gyermeknek elsősorban jogai vannak, következésképpen a bizalomra épít, ritkábban ellenőriz.

A mérvadó nevelési stílus gyermekközpontú és egyben megkövetelő is. A szülő a szabályok betartására törekszik, de azokat nem tekinti szentnek. Nagy szabadságot biztosít gyermekének, de azokat józan keretek között, és ha szükséges, szigort is alkalmaz. Minden esetben érvel a szabályok bevezetése mellett, ezáltal biztosítja a megfelelő kognitív szintet gyermeke részéről. Induktív, rávezető technikákat alkalmaz. Úgy gondolja, a gyermeknek és a szülőnek is vannak jogai, illetve kötelességei egyaránt. Gyakran alkalmaz pozitív megerősítéseket, úgy mint dicséretet, elismerést, jutalmazást (Kósa, 2005, Ranschburg, 2005).

A nevelési stílussal és a szülői bánásmóddal kapcsolatos kutatások arra igyekeznek fényt deríteni, hogy a különböző nevelői minták milyen hatással vannak például a gyermekek társas-, személyiségbeli-, pszichológiai-, emocionális- és problémamegoldó viselkedésére.

Barber (1996) kutatási eredményei azt mutatják, hogy az engedékeny és a nem involvált szülői nevelésben részesült gyermekek impulzívabbak és kevésbé tudják szabályozni önmagukat. Litovsky és Dusek (1985) szerint azáltal, hogy a mérvadó szülő olyan légkört teremt, amiben gyermeke azt éli meg, hogy teljes mértékben elfogadják, növeli a gyermek önértékelését. Aunola, Stattin és Nurmi (2000) kutatásának eredménye alátámasztotta, hogy a mérvadó szülők gyermekei magasabb önértékeléssel rendelkeznek, mint a tekintélyelvű vagy az engedékeny szülők gyermekei. A kritizálás és a szülői bizalmatlanság azt eredményezi, hogy a gyermekek nem tudják megoldani azokat a bonyolult problémákat, amikkel találkoznak, mert nem hiszik, hogy képesek lennének erre (Barber, 1996).

 Demokratikusan, egészségesen működő családban a gyermek megfigyeli és megtanulja, hogy a – szülők által közvetített – szabályok bizonyos körülmények között és bizonyos mértékben alku tárgyát képezhetik.

Az alku a családban Ranschburg (2005) meghatározása szerint azt jelenti, hogy a gyermek olyan szociális pozícióval rendelkezik, amelyben a család többi tagja részéről támasztott igényeknek és elvárásoknak eleget kell tennie, ugyanakkor a család többi tagja felé ő is ugyanúgy igényekkel és elvárásokkal léphet fel. Vannak családok, amelyekben a gyermeknek túl nagy szabadsága van az alkudozásra, itt a szülők rendszerint engedékeny nevelői stílust alkalmaznak, és akadnak olyanok is, ahol a szülőknek szinte egyáltalán nincs erre lehetőségük, ezért tekintélyelvű vagy mérvadó nevelői stílust vesznek fel. 

Ahogy Forward is megfogalmazta: „Szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk – magvakat, amelyek velünk együtt fejlődnek és növekednek. Egyes családokban ezek a szeretet, a tisztelet és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a kényszeré és a bűntudaté” ( 2000, 10-11).

Vajon milyen magvak növekednek bennünk? Milyen magvakat ültetünk el?

A szerző Makkos Eszter Júlia viselkedéselemző, pszichológus hallgató

Felhasznált irodalom

Aunola, K., Stattin, H. & Nurmi, J.-E. (2000). Parenting styles and adolescents’ achievement strategies. Journal of Adolescence, 23, 205-222.

Baumrind, D. (1996). Effects of authoritative parental controll in child behaviour. Child Development, 37, 887-907.

Kósa, É. (2005). Szülői nevelői attitűdök: a szülők gyermeknevelési eljárásai. In: Vajda, J & Kósa, É. (szerk.) Neveléslélektan. Osiris, Budapest, 220-230.

Rancshburg, J. (2005). A családi nevelés. In: Bagdy, E. & Klein, S. (szerk.) Alkalmazott pszichológia. Edge 2000 Kiadó, Budapest, 13-32.

Barber, B. K. (1996). Parental psychological contorl: Revisiting a neglected construct. Child Development, 67, 3296-3319.

Litovsky, V. G. & Dusek, J. B. (1985). Perceptions of child rearing and self-concept development during the early adolescent years. Journal of Youth and Adolescence, 14, 373-387.

Forward, S. (2000). Mérgező szülők. Háttér Kiadó Kft, Budapest, 1-78.