Célunk, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek

NYITVA HAGYOTT AJTÓK, LEZÁRATLAN SZERELMEK

NYITVA HAGYOTT AJTÓK, LEZÁRATLAN SZERELMEK

close-up-concrete-dark-1884310_vagott.jpg
Az orvosi rendelőben láttam egy idősebb férfit. Amikor kiment az ajtón, szépen behúzta maga után azt.
Azon gondolkodtam, hogy ez mennyire nem jellemző mostanában. Nem csukjuk be az ajtókat, hagyjuk őket becsapódni. Akkor is, ha az csattan, ha hangos, ha vannak benn még mások is.

Divat lett a kapcsolatokból is hasonlóképpen kilépni.
Divat lett nem becsukni az ajtót magunk mögött, nem lezárni.

Divat lett halogatni, eltünedezni, csiki-csukit játszani, levelekre nem válaszolni. Otthagyni a másikat magyarázat nélkül, amikor ő még érzelmileg benne van. Akkor is, ha neki fáj. Sőt, akkor leginkább.
A másikkal érzelmileg lenni, a közös múltat szépen lezárni, az ajtót rendesen becsukni nehéz. Munka és idő.
Könnyebb elmenni. Elmenni egyszerű, elmenni gyors.

De mindez önbecsapás. Mert az emléke veled marad, a lelkedben dolgozik a nyitva hagyott ajtó. Tudod, hogy nem így kellett volna. Tudod, hogy a másiknak nehéz, tudod, hogy neki fáj.

Szorongsz az utcán, hogy majd újra látod és szorongsz, hogy nézel majd a szemébe. A baráti táraságban, a suliban, a közös helyeken. Vajon mi lesz, ha összefuttok? Mit mond majd, hogy reagál?

Én azt mondom, elmenni, az ajtót nyitva hagyni rövid távon könnyű, de hosszú távon nehéz. Maradni és bezárni pedig lehet, hogy ott és akkor nehéz, de végül is az bizonyul könnyűnek.

De mi van akkor, ha valaki becsukta azt az ajtót, de Te nem tudod?
Naponta nyitogatod és visszanézel, feltéped a sebeket újra és újra, nem engeded gyógyulni. Valami még ott tart, valami még visszahúz. A szép emlékek, az együttek, a közösek.
De visszafele már nincs út. Nincs hova menni, nem vár ott senki. Vágyod a szerelemet, az odatartozást, nyitogatod hát sorra az új ajtókat.

Ám a lezáratlan szerelem olyan, mint a nyitva hagyott ajtó. Ha új ajtót nyitsz, huzat lesz.
A huzat pedig becsapja, akár össze is töri az újonnan nyitott ajtót, ha a màsikat nem csuktad be.

Mindennek megvan a maga ideje. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak.
El kell engedni, el kell gyászolni, meg kell gyógyulni. A gyógyulást pedig nem lehet sürgetni. Akkor is ha nyár van, akkor is ha másoknak szerelem van, akkor is, ha tovább, sokkal tovább tart, mint szeretnéd.
Össze kell rakni a szíved darabjait, újra szeretni kell magad. Meg kell tanulni újra hinni, újra bízni, újra nevetni.

Menj új emberekkel találkozni, barátságokat ápolni, élményeket szerezni, határokat feszegetni, magaddal lenni. Gyógyulni percről percre, napról napra, hétről hétre. Akkor is ha nyár van, akkor is ha másoknak szerelem van, akkor is, ha tovább, sokkal tovább tart, mint szeretnéd.

És egy nap majd úgy kelsz fel, hogy már nem akarod újra kinyitni azt az ajtót. Lehet, hogy utoljára még megfogod a kilincset, de már nem nyitsz be. Kulcsra zárod az ajtót és a kulcsot eldobod. Akkor nem lesz többé huzat. 

Bilics Tímea - Szingli Coach, a tudatos párkeresés szakértője
www.bilicstimea.hu

 

NYITVA HAGYOTT AJTÓK, LEZÁRATLAN SZERELMEK Tovább
PAJZSOS TÁRSKERESŐK, avagy támadunk és félünk

PAJZSOS TÁRSKERESŐK, avagy támadunk és félünk

knight-2565957_1280.jpg

Jól emlékszem az ellenállásra, ami bennem volt éveken át az online társkeresőkkel szemben.
Úgy érzetem, baj van velem, ha a való életben nem tudom megtalálni a társamat, társkeresőre pedig csak a lúzerek mennek. 
Aztán, ahogy teltek a hetek, hónapok, sőt évek, rájöttem, hogy mégiscsak körbe kell ott is néznem, növelve az esélyeimet.

Szóval feliratkoztam, aztán le.
Aztán fel, aztán le. Újra fel és újra le. Így ment ez éveken át, sosem bírtam sokáig a jelenlétet az online felületeken.

Mert bizony oda fel kell vérteznie magát az embernek lelkileg.
Volt ott minden: a lábfetisisztától, a lopott fényképek mögé bújtakon át, a hétpróbás kalandorokig.
Némelyeken jót derültem, máskor nagyokat hümmögve jöttem el a randiról, és volt olyan is, hogy mélyen megbántottak és belém tapostak.

Úgy tűnt, mindenki Claudia Schiffert keresi, a félszemű sánta bakter is.
Kompromisszum pedig nincs, mert vonzó a következő kattintás mögött rejtező lehetőség és a vele együtt járó bizsergés.
Hátha ott lesz az igazi, a mesék megálmodott hőse vagy hercegnője, és ha Te nem az vagy, akkor húzz el innen messzire.

Nagyon kellett figyelnem ezek után arra, hogy ne vegyek páncélt magamra, ne kezdjek el félni és visszatámadni. Nem volt könnyű és ha őszinte vagyok, nem mindig sikerült.
De tudtam, hogy egy sündisznó senkinek nem kell. Lehet érdekes, néha talán cuki is, de ki akar vele egy ágyban, összebújva aludni?

A célomat szem előtt tartva komoly elhatározás és sok-sok türelem kellett hozzá, hogy sokadszorra is tiszta lapot adjak a másiknak, sokadszorra is elmenjek randizni, sokadszorra is feltegyem a kérdéseimet.

A többség azonban tele van tüskével és csak az látszik belőlük.
Mert milyen bemutatkozó az, ami csak a másikról szól?
Arról, hogy ne legyél ilyen vagy olyan, vagy legyél ilyen vagy olyan. NEM-ek és elvárások mindenütt, csak arról szól, én milyen legyek.

De én mit tudtam meg róla? 
Azt, hogy bántották, hogy sérült, hogy nem a megfelelőkbe botlott bele.
És még valami nagyon fontosat: hogy ezt nem tudta feldolgozni, nem tudott továbblépni és fél, hogy újra megtörténik.
A múlt romjain dagonyázik, ahelyett, hogy megküzdene vele. Sündisznó tele tüskékkel, aki pajzsként tartja maga előtt az elváráslistáját, és ha rákérdezel, még vissza is támad.
Te választanád őt?

A boldogságért megyünk a társkeresőre, nem sündisznóért és nem szúrásokért.
A nagy Ő-ért, az Igaziért. A jókedvért, az elfogadásért és a szeretetért.
A reggeli közös kávéért, az ölelésekért, a cinkos molyosokért.
A ránk mondott IGEN-ért, az életre szóló kalandért, a boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltak-ért.

Kapcsolódni ahhoz lehet, aki leteszi a pajzsot, aki nem támad. Aki nem fél tőlem és aki beenged.

Kapcsolódni ahhoz lehet, aki mellett komfortos hosszan ücsörögni, akinek a vállán megpihenhetek, aki mellett puha és meleg az élet. 

Aki jókedvű, aki bízik magában és a jövőben, aki adni akar és aki mellett nyugalom van.
Aki bátorít, aki bízik bennem, aki esélyt ad nekem és nekünk és akkor is IGEN-t mond, ha nem én vagyok Claudia Schiffer. 

Szeretettel,

Bilics Tímea - Szingli Coach, a tudatos párkeresés szakértője
WWW.BILICSTIMEA.HU

PAJZSOS TÁRSKERESŐK, avagy támadunk és félünk Tovább
Miért mindig ugyanazt a típust vonzom?

Miért mindig ugyanazt a típust vonzom?

pair-2028068_1280.jpg

Vajon miért mindig ugyanaz a típusú férfi vagy nő érkezik az életembe?
Számtalanszor feltették már nekem ezt a kérdést, a héten is érkezett hasonló.
Amikor érdeklődöm a körülményekről, sokszor azonos a válasz: „Én valahogy mindig ezeket vonzom be, nem tudom miért.”

Sokszor használjuk a BEVONZOM kifejezést, én úgy látom helytelenül. Picit úgy hangzik, mintha valami természetfeletti erő irányítaná az életedet, és nem Te.
A helyes kifejezés inkább úgy hangzik, hogy őket ENGEDED BE.

Választásainkat nagyrészt a korábbi tapasztalataink és a hozzájuk kapcsolódó érzések, így többek között a félelem, a csalódás és különböző sérelmek formálják, amelyek mintaként a tudattalanban tárolódnak el.
Így azt, hogy kire nyílik rá a szemünk, ki lesz vonzó és szimpatikus, azt nagy mértékben a tudattalanunk irányítja.

Ha például elhagytak egy korábbi kapcsolatodban vagy valamelyik szülőd elhagyta a családodat gyermekkorodban, akkor az elraktározott információ az lesz, hogy a komoly kapcsolat és a mély érzések veszélyesek, mert elhagyhatnak és az nagyon fájdalmas. Ha rád ripakodtak, összeszidtak, megaláztak mások előtt, az elraktározott információ az lehet, hogy nem vagy elég jó vagy hogy mások előtt megnyilvánulni veszélyes, kellemetlen helyzetbe kerülsz, ha elmondod a véleményed vagy kiállsz magadért.

Lehet, hogy elméletben nagyon vágysz egy komoly kapcsolatra, de a régi sérelmeid miatt a tudatalattid próbálja magát megvédeni a korábbi csalódástól és az újabb veszélyhelyzetektől, így megakadályoz abban, hogy a vágyott kapcsolatot felépítsd valakivel.

Ezért az az ember lesz szimpatikus és vonzó, aki nem jelent veszélyt, azaz akivel egész biztosan nem tudsz komoly kapcsolatot építeni. Jelen esetben az elköteleződésre nem vágyó vagy nem képes, elérhetetlen jelöltek közül válogatsz sorjában vagy második esetben azok közül, akik rosszul bánnak veled. Ez csak két példa, de nagyon különböző esetekkel találkozni.

Jómagam évekig jártam ebben a cipőben, nem értettem „miért nem kellek senkinek”. Utólag, ha őszintén belegondolok, mindegyik férfiről tudtam vagy megéreztem már szinte a legelejétől, hogy nem lehet velük komoly kapcsolatom, mert vagy már letették valaki mellett a voksukat vagy nagy nőcsábászok hírében álltak és eszük ágában sem volt megállapodni. Nem velem, hanem senkivel. Én mégis hónapokat töltöttem el azzal, hogy utánuk vágyakoztam és sokat szenvedtem. 

Ha Te is azt tapasztalod, hogy mindig ugyanazt a típust vonzod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy valóban csak azonos típusú emberek vannak a környezetedben, valóban mindegyik egyforma? 
Ha a fentieken őszintén elgondolkozol, biztosan eszedbe jut majd neked is néhány férfi vagy nő, akinél érzékelted, hogy szívesen közelebb kerülne hozzád, ám Te nem adtál zöld utat neki, így hamvában halt el az ismerkedés. 
Helyette valószínűleg valaki mást választottál, akivel ugyanazt a kört futottad le, mint az előző, sikertelen kapcsolataidban. Most pedig újra csalódtál, szomorú vagy, esetleg tehetetlennek érzed magad. 

És hogy mit lehet ilyenkor tenni? 
A jó hírem az számodra, hogy VAN MEGOLDÁS!

Először is fel lehet tárni, hogy mi a közös ezekben az esetekben. Vissza kell fejteni, milyen mintát követsz, és azt miért követed, mi lehet az a múltbeli tapasztalat, amely a választásaidat befolyásolja. 
Mindezek után azt meg lehet dolgozni és fel lehet oldani. 

Ha már rálátsz a mintádra és képes vagy másképp dönteni, akkor tudsz majd továbblépni.
Az élet úgy működik, mint az iskola. Azt tapasztalom, hogy mindig van vizsga, olyan nincs, hogy fejben tudom csak. 
Az élet biztosan próba elé állít és még legalább egyszer, néha többször is az utadba sodor egy ugyanolyan típusú embert, mint akikkel csalódtál korábban. 

Ha ugyanúgy döntesz, mint korábban, akkor ismételni kell. 
Ha viszont megtanultad a leckét és tudsz másképp választani, akkor enged továbblépni, akkor jöhetnek a megfelelő jelöltek.
Kívánom, hogy mihamarabb juss el erre a pontra és találd meg azt a valakit, aki mellett megtalálod a boldogságod! 

Bilics Tímea - Szingli Coach, a tudatos párkeresés szakértője
WWW.BILICSTIMEA.HU


Kép forrása: Pixabay

Miért mindig ugyanazt a típust vonzom? Tovább
Kis ő vagy nagy Ő?

Kis ő vagy nagy Ő?

Vajon honnan ismered fel a nagy Ő-t? Mi kell ahhoz, hogy ne fogj annyit mellé?

bride-bride-and-groom-couple-1589818_1.jpgElső percben felfigyeltél rá, rögtön kitűnt a többiek közül. Mindegy, hogy tél vagy nyár volt, esett a hó vagy ragyogott a napsugár, netán a diszkógömb fényei vakítottak el, észrevetted őt. Két összevillanó tekintet, félénk mosoly, könnyed flört. Repkednek a poénok, izzik a levegő. Észrevétlenül egyre közelebb húzódtok, az illatát is érzed már. Kalapálni kezd a szíved és már nem tudsz többé ugyanúgy létezni, mint előtte. Eddigi életed jelentéktelenné vált és úgy érzed, most kezdődik igazán, eljött hát a nagy Ő.

Pillanatok alatt esel szerelembe, egy csodás időszak kezdődik. Nevetéssel, összebújással, intimitással teli napok ezek, ahol percenként csókoljátok egymást és ha lehetne, belebújnál a bőrébe, annyira szereted. Bezzeg, ő mennyire más, mint az exed, pont azt adja, ami ott hiányzott. Folyton dicsér, napközben többször is érdeklődik, milyen a napod.
Egy idő után picit soknak tűnik, folyton elvon a munkától. Aztán rájössz, hogy az érdeklődés nem csupán kedvesség, hanem igazából ellenőrzés és féltékenység. Nehéz időszak, rengeteg vita és távolodás következik, majd a végén nehéz és fájdalmas szakítás. Nem Ő volt a nagy Ő, bekerül a kis ő-k sorába az emlékeidben.

Nem sokkal később megismered az újabb nagy Ő-t. Hasonló menetrend, ő nem féltékeny, sőt túlságosan is hanyagol, csak laza estéket akar veled tölteni, így ez is hamar véget ér.

Aztán jön egy újabb nagy Ő, ő már tényleg az igazi kell, hogy legyen. Sajnos állandóan csak magáról beszél és a jól vagyok, köszi-n kívül belőled más nem is érdekli. Nála, a következőnél és az azt követőnél van valami hiba, mind kis ők-ké válnak a sorban.

Elfáradtál. Nem tudod, mit csinálsz rosszul. Vagy Veled van a baj talán? Százszor is átnézed az elvárás listád, még jobban figyelsz az öltözködésedre, még többet jársz edzeni, és társaságba. Újra és újra felteszed a mosolyt az arcodra, ami napról napra egyre nehezebb, mert magad sem tudod, mit keresel már megint egy újabb partin, hisz nem erre vágysz már. Legalább is messze nem ilyen sokszor és nem ilyen intenzíven.

Megérkezni vágysz, a STOP táblára az újabb és újabb kereszteződések és a kanyarok helyett. Az otthonra, az együttre, a közösre, a „boldogan életek, amig meg nem haltak”-ra. A közös reggelekre, az ágyban kávéra, a másik párnán a szuszogásra. A „Jó reggelt Drágám”-ra, a közös tervekre, a közös hétköznapokra, pici talpakra és nagy kacajokra, a közös karácsonyi készülődésre és fa díszítésre.

Vajon honnan ismered fel a nagy Ő-t? Mi kell ahhoz, hogy ne fogj annyit mellé?
Gyere, nézzünk rá erre a párkeresősdire együtt, vajon mi miatt húzódhat a társad megérkezése.

A társkeresők között látok néhány közös gondolkodási sémát, amit fontosnak tartok kiigazítani, mert azok jelentősen hátráltatják a társtalálást.

1. AZ ELVÁRÁSLISTA
Legtöbben egy olyan listával kezdenek a párkereséshez, amit hosszan taglalja a másik fél vágyott tulajdonságait. Magas legyen, jóképű, diplomás vagy éppen formás, ha nő. A listán szerepel az is, hogy mit szeressen, hogyan viselkedjen, mennyit keressen.
A korábbi csalódások folytán olyasmi is felkerül, hogy komoly kapcsolatot keressen, ne legyen féltékeny, figyeljen rád, stb. 
Sorra érkeznek a jelöltek, akik megfelelnek a pontoknak, mégsem tetszik egyik sem, és nem vagy boldog. 
Azt gondolom, alapvetően magával a listával van a baj. Észrevetted már, hogy az a másik emberről szól és nem rólad? Vagyis nem arról szól, hogy Te mitől leszel boldog, mi az, amitől jól érzed magad egy kapcsolatban? 
Sokan mégis továbbra is hasonló listákkal próbálják járnak-kelnek és keresgélnek.

TIPP NEKED: KÉSZÍTS LISTÁT!
Ezúttal arról, hogy szeretnéd magad érezni a leendő társad társaságában, mi az, ami boldoggá tesz. Válaszd ki, mi az az öt dolog, ami nélkül nem tudod leképzelni, hogy boldog lesz a párkapcsolatod! Az összes többiben lehet kompromisszumot kötni, azokból nem kell, hogy ötösre felejen a másik. Ha valakivel randizol, nézd át ezt a rövidke listát, vajon tényleg úgy érzed-e magad a társaságában, mint amire vágysz egy kapcsolatban.

2. TÚL GYORSAN KEZDTEK KAPCSOLATOT
Aki tetszik és vonz, abba hajlamosak vagyunk elsőre belelátni a királyfit, a királylányt, a lélektársat, az Igazit.
Mindnyájan szeretni és szeretve lenni vágyunk. Azonban, ha valaki nagyon ki van éhezve a szeretetre, hajlamos beleugrani azonnal a kapcsolatba - sokszor félelemből is - anélkül, hogy végig gondolná, jó-e az neki.Az ismerkedéshez és az érzelmek éréséhez ugyanannyi idő szükséges a mai rohanó világban, mint korábban.
Arra buzdítalak, picit ismerkedj, mielőtt egy kedves szempár láttán egyből belevetnéd magad a sűrűjébe.

TIPP NEKED: LASSÍTS! 
Ismerd meg a másikat, mielőtt odadobnád magad. Hagyjatok időt az ismerkedésre, találkozzatok, ízlelgessétek egymást különböző helyzetekben, keressétek a közöset!
Beszélgessetek minél többet és figyeld meg, hogy érzed magad a társaságában! Úgy érzed, figyel rád? Érdeklik a gondolataid, az érzéseid, a múltad, a terveid? Kérdez-e egyáltalán vagy csak ő beszél folyton? Tekintettel van-e rád? Érdekli-e ha fáradt vagy, ha mozi helyet sétálnál, ha épp nem érsz rá, mert más programod van?
Fesztelen vagy a társaságában és nagyokat nevettek, komolyan beszélgettek vagy kínosan feszengsz vajon tökéletes-e a frizurád és csak a felszínen maradtok?

Sokszor mondjátok, hogy ha nem adom oda magam, elviszi más. Fontos tisztázni a következőt: 
Ha ezért továbbáll, akkor nem Téged keres csak valakit, akivel könnyed estéket tölthet együtt. 

Sokan érzik taktikának, ha váratják a másik felet. Fontos, hogy ez nem arról szól, hogy próbára teszem a másikat, meddig bírja cérnával. Ez rólad szól. 
Arról, hogy magadnak adsz időt és esélyt, hogy megismerd a másikat, mielőtt eldöntenéd, hogy kapcsolatot kezdesz-e vele, mert egy rossz döntés értékes hónapokba-évekbe kerülhet.

 3. AZT VÁROD, HOGY A MÁSIK TEGYEN BOLDOGGÁ
Sokan hatalmas terhet tesznek a társukra azáltal, hogy tőle várják a testi-lelki boldogságot, az odáig vezető utat pedig szenvedéssel telinek élik meg. Viszont a párod nem azért van ott, hogy az igényeidet kiszolgálja és Téged minden jóval ellásson. Ő egy másik emberi lény, ugyanolyan testi-lelki-érzelmi igényekkel, mint amivel Te is rendelkezel.
A saját boldogságodért Te magad vagy a felelős. Egy párkapcsolatban ez jó esetben adok-kapok lesz, ahol mindkettőtök számára fontos a párotok jólléte és hogy örömet okozzatok egymásnak.

TIPP NEKED: TE MIT TESZEL BELE A KAPCSOLATBA?
Azon gondolkodj el, hogy Te miben vagy jó, milyen értéket tudsz beletenni egy kapcsolatba, mivel tudsz adni vagy örömet okozni a másiknak. Pl. ha jó vagy a meghallgatásban, akkor igazi értő figyelmet tudsz adni neki.
Azt is gondold át, hogy ami neked jól esik, az minden bizonnyal neki is. Hogy tudod a társadnak is megadni azt az érzést? Ha ez számodra fontos, a másiknak is az lesz.

Ha még nem olvastál róla, ismerd meg a szeretetnyelveket. Minden ember másképp fejezi ki a szeretetét és más-más jelekből érzi, hogy szeretve van. Lehet, hogy Te szereted őt a magad módján, de az ő szeretetnyelve más, így ő abból nem ért. 

 4. ÜZLETET CSINÁLSZ A KAPCSOLATBÓL
A kapcsolatban sokan félreértelmezik a kölcsönösséget és adok-kapok-nak fordítják. Semmivel sem vagy hajlandóak többet beletenni a kapcsolatba mint amennyit a másik. Folyton azon gondolkodnak, hogy a másiknak még mit kellene tennie, ha ők tettek érte valamit. Sőt, lehetőleg, a másik lépjen először, és akkor majd viszonozzák a gesztust. Ezen már a legelején el tud csúszni egy ismeretség, ha arra vársz, ő hívjon előbb, ő tegye meg a következő lépést. A későbbiekben pedig a kapcsolatot is kedvezőtlen irányba fordítja.

TIPP NEKED: ADJ!
Ne taktikázz, add magad! Adj szeretetből, önzetlenül, minél többet, egészen addig, ameddig jól esik neked és úgy érzed, megéri! Ne hallgass másokra, akik azt mondják több, vagy más jár neked. Ők nem látnak bele a kapcsolatba, nem ismerik a részleteket és nem tudják, mit kapsz tőle. Amíg számodra ez rendben van, addig adj és ne nézd, hogy a másik mennyit ad vissza. Szeresd őt és járj a kedvében.

Természetesen a fentieknek van mértéke. Nem mondom, hogy hónapokig randizz, mielőtt megosztanád a másikkal az ágyad, és azt sem, hogy ha ő sokadik alkalom után sem viszonozza a figyelmet és szeretetet, akkor is maradj a kapcsolatban. A mérték megállapítása tőled függ.

Szóval HOGYAN ISMERED FEL A NAGY Ő-T?
A legfontosabb, hogy magadra figyelj. A valós igényeidre, a közérzetedre, ne a listádra és a mások által elvártakra. Ez a Te életed, a Te boldogságod, vedd kezedbe a dolgokat, úgy, ahogy az neked jó! 

A nagy Ő az lesz, aki mellett, szeretve, értékelve, kiegyensúlyozottan és biztonságban érzed magad. Ahol nincs kérdés, hogy szeret vagy nem szeret, ahol békés a jelen és ahol derűsen és bizakodva nézel a jövőbe.

Kívánok neked eredményes társkeresést! :)

Bilics Timea - Szingli coach, a tudatos párkeresés szakértője
WWW.BILICSTIMEA.HU

 Kép forrása:  Soulseeker from Pexels

Kis ő vagy nagy Ő? Tovább
Néven nevezve

Néven nevezve

Pocakfotózáson voltunk. Nagyon élveztük mindhárman. És elfáradtunk. Mindennel együtt 3 órát dolgoztak velünk. A smink, a ruha, a beállítások, meg a sok-sok kép. Sok jó kép. De nekem a legjobban az esett, hogy Lili, a fotós "Apának és Anyának" szólított. Persze, neki így egyszerűbb mint megjegyezni mindig új neveket, de nekem nagyon jól esett, és újra eszembe, szívembe véste, hogy az én állapotom is megváltozott. Nemcsak a pocak a képeken.

Néven nevezve Tovább
Gravidáció

Gravidáció

És vannak, akik nem mutatják ki az érzelmeiket. És vannak, akik nem látják, ha a másik kimutatja (ez a kettő sokszor összefügg).

Lehet így élni. Lebegve elnézés és megértés között. De a legtöbbször eljön az a pillanat, amikor nagyot lehet változni. És ha ez jókor és még időben éri az embert, akkor az érzelmek földjére ránt(hat)ja.

Mint az a bizonyos tömegvonzás. Itt nincsenek nagy tömegek, pláne, az az 1287 gramm. De van vonzás. Olyan kapaszkodós. És az maga a csoda. És ott van, és él. És álmában is ébren tart, mert azt üzeni: Vártál, itt vagyok, és most én várok. Várom, hogy várj. Hogy örvendj és készülj. Nem tudhatjuk sem a napot sem az órát. De vonzás van.

Gravidáció Tovább
Első látás

Első látás

Ha gyermeked lesz, nem Neked lesz gyermeked. Neki lesz élete.

Nem a tiéd lesz a gyermek. A gyermek az Életé. 

A tiéd nem a gyermek lesz. A tiéd lesz a felelősség. A boldogságáért. Amíg gyermek.

És a tiéd lesz az élet. Újra.

Az Élet, amit kaptál. Amit adhatsz. Amit adsz.

Az a Tiéd.

 

Ezt is én írtam. Bizony.

Mikor először láttam így.

A kezdeti pöttyállapotból (azt csak monitoron láttuk) ilyenné nőtt. Én itt pityeredtem. Majdnem. Majdnem kívül is. Belül meg igazán.

Persze a pötty is csoda volt. Végül is a van és a nincs közti különbség a legnagyobb. De azért nekem, mint vizuális típusnak, ez volt az első szemmelfogható apaságélményem. Megkapaszkodott. És én is.

Mikor ezt a képet nézem, magamat látom. Nem az akkori (ilyenkorú) magamat, hanem a mostani, félkész apamagamat. Én félkésznek látom. Hiszen még nem találkoztunk igazán. A gyermekemmel. Ha őt nézem, magamat látom. Ő vajon milyennek lát? Vagy érez? Elvégre az ultrahang egyirányú. Szerinte készen állok?

 

 

Első látás Tovább
Elméletben...

Elméletben...

Ezt én írtam. Bizony. De nem egyedül. Nem az egyedüliség tudatában, ha lehet így mondani. Ezt februárban írtam, fotóztam, osztottam meg. Akkor már tudtam, tudtuk.

Úgy volt, hogy... szóval, apa leszek, vagyok. A Teremtés részese, bár, ezt csak most gondoltam végig. 

Az első gondolatom nem ez volt. Csak az öröm, No, meg, pár nap után, az aggodalom. Alkalmas vagyok én erre. Talán nem. Még. De az leszek. Hát erről írok.

Elméletben... Tovább
süti beállítások módosítása