Célunk, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek

Erősödik az apák szerepe a családban

Erősödik az apák szerepe a családban

Egyre több jel mutat arra, hogy megváltozik az apák családban betöltött szerepének 20. században tapasztalt leértékelődése. Mind több fiatalban fogalmazódik meg az igény, hogy növeljék részvételüket a családi életben, s erre a társadalom is egyre inkább nyitott. Új lépések, intézkedések születnek a civil és a gazdasági szféra részéről egyaránt – erre hívta fel a figyelmet Léder László a Három Királyfi Három Királylány szervezésében megtartott Család és karrier című konferencián.

apak_1.jpg

Leestek az apák a család szekeréről – állította képletesen a pszichológus előadó, az Apa füzetek társszerzője, aki hazánkban elsőként kezdett foglalkozni az apák családi életben betöltött nem kielégítő szerepével. Hogy ezen változtassunk, szükség van egy „csendes apaforradalom” elindítására – tette hozzá.

Gyerek nélkül értelmetlen

Az apaság megerősítéséről történő gondolkodás a nyugati társadalmakban már jóval korábban megkezdődött. Az EU-ban több felmérés is készült, mely – ellentmondva a férfiakkal és a fiatalokkal kapcsolatos sztereotípiáknak – azt mutatja, hogy a huszonéves, házasság előtt álló fiatalemberek nagy arányban szeretnének gyerekeket, sőt úgy látják, hogy életük gyerek nélkül „nem sokat ér” – hangsúlyozta az előadó. Hasonló eredményt hoztak az USA-ban végzett kutatások: a második vagy még egy újabb gyermek vállalására nagyobb a férfiak hajlandósága. 

A fejlett társadalmakban azonban néhány kivételtől eltekintve kedvezőtlen demográfiai tendenciák érvényesülnek. Ennek egyik oka a fiatalok túlzott munkahelyi leterheltsége. Egy amerikai felmérés azt mutatta, hogy a munkavállalók fele túlterhelt. Egy másik, EU-ban készült vizsgálat szerint a munkavállalók húsz százaléka majdnem minden nap közel tíz órát dolgozik. Ennek a kutatásnak másik fontos megállapítása, hogy a legnagyobb terhelésnek a 35-49 éves gyermekes férfiak vannak kitéve. Magyarországon sem jobb a helyzet.

Elavult munkakultúrában dolgozunk.

A vállalatok nem használják a távmunka, a rugalmas munkaidő, az otthoni munkavégzés technológiailag meglévő lehetőségeit. További gond a mai vezetők régimódi szemlélete, mely szerint a munkatársak akkor dolgoznak, ha benn vannak a munkahelyen.

A mostani nagyszülők néha felvetik, hogy sokszor tanulás mellett nevelték fel gyerekeiket. Arról viszont megfeledkeznek, ők jelentős szülői segítséget kaptak, s gond nélkül, időben el tudták hozni gyerekeiket az óvodából, bölcsödéből. Azóta megváltozott a világ, a mai fiatal pároknak sokkal nehezebb gyereket vállalniuk, a megélhetést biztosítaniuk, és az egyensúlyt megtalálniuk a munka és a család között.

Új kezdeményezések és tennivalók

A jelenlegi fonák helyzet felszámolására, az apák szerepének megerősítésére Léder a Három Királyfi mozgalommal karöltve létrehozta az Apa Akadémiát, mely ingyenes előadásokkal és tréninggel segíti az „apa-kultúra” kialakulását. A két legkeresettebb program közül az egyik arra fókuszál, hogy mi vár a fiatal párokra a gyermek megszületése után, míg a másik arra keres választ, hogyan tudják a fiatalok a munka-magánélet egyensúlyt megteremteni. Tapasztalatok szerint az első kérdéssel kapcsolatban nagy az információhiány még a magasabb iskolai végzettségűek körében is, míg a másik témakörben az érintetteknek külön készségre van szükségük, melyet el lehet sajátítani.

Ahhoz, hogy – mint az előadó fogalmazott – az apaság az anyaságot kiegészítő fontos minőség legyen, egyéni és társadalmi szinten sokat kell még tenni. A szülőknek törekedniük kell, hogy minél több időt otthon tudjanak tölteni, a fölösleges terheket pedig le kell adniuk – jegyezte meg Léder azzal kapcsolatban, hogy nem tartja jónak, hogy a gyerekvállalás előtt álló szülők  zöldövezetbe – gyakran távol a munkahelyüktől, a gyermekintézménytől –költöznek.

Az apáknak fontos tudatosítaniuk, hogy a családnak „védett” családi időre van szüksége, melyet a férfiak hajlamosak női, anyai feladatnak tekinteni.  Hasonlóan ehhez, sokat számítana, ha

a kettős terhelés, a munkahely-magánélet egyensúlya nem női, hanem szülői problémaként jelenne meg

a társadalmi kommunikációban. A munkaadók részéről kívánatos lenne, hogy az apákat elengedjék szabadságra a szülés idején, s utána rugalmas munkaidőt biztosítsanak. Bizakodásra ad okot, hogy van olyan vállalat, mely egyhónapos szabadságot biztosít férfi dolgozóinak ebben az időszakban, s a munkaerőhiány következtében egyre több cég gondolkozik fiatal apáknak nyújtott munkaidő kedvezményeken. Ezek s a fiatalok új mentalitása reményt ad az apák családi szerepének erősödésére.

 

A szerző Gyöngyösy Gábor

Erősödik az apák szerepe a családban Tovább
A Z generáció otthon és a munkahelyen – tudósítás a Család és karrier konferenciáról

A Z generáció otthon és a munkahelyen – tudósítás a Család és karrier konferenciáról

Megváltozott az új generáció magatartása és elvárásai a jövendő munkájukkal kapcsolatban az idősebb munkavállalók szokásaihoz képest, a fiataloknál már nagyobb hangsúlyt kap a családi élet. Ez a fő tanúsága azoknak a kerekasztal-beszélgetéseknek, melyeket a Három Királyfi Három Királylány mozgalom által rendezett Család és karrier konferencia keretében tartottak február közepén. A családbarát szemlélet kialakítását a vállalatoknál az új munkaerőpiaci helyzet lassan kikényszeríti.  

z_generacio.png

A beszélgetések résztvevői részben az egyetemektől, részben vállalatoktól érkeztek. Így különböző szempontok alapján tudtak mesélni a rövidesen munkába álló, illetve az éppen már dolgozó, úgynevezett Z generációról, melynek tagjai 1995 után születtek. Az előadók véleményüket a tavalyi, országos, tizenhat egyetemen végzett Család és karrier kutatás, valamint egy vállalati felmérés, illetve személyes tapasztalataikra alapozták.

Egyensúly a család és a munka között

Az egyetemeken folytatott kutatatásban résztvevő hallgatók csaknem háromnegyede szerint nagyon fontos, hogy a munka mellett a családra is jusson idő. Lényeges szempont a fiatalok munkahely választásánál a rugalmas munkarend, illetve hogy legyen lehetőségük otthoni munkára, melyet a fiatalok mintegy fele igényelne. Ezt megerősíti egy nagy multinacionális vállalat által megrendelt felmérés is, melyet 14 és 25 éves fiatalok között végeztek. Ebből megállapítható, hogy

a fiatalok már nem kérnek a szüleik által képviselt „munkamániás” életstílusból,

mely otthoni, sokszor éjszakai túlmunkával járt, és melynek a családi élet látta kárát. Ám az új nemzedéknek fontos a karrier, esetenként vállalják a  túlmunkát is, ha ezt a cég megfizeti. A felmérés szerint a prioritási lista első helyén a jó kereset áll, melyet a munkahelyi biztonság, továbbá az ottani közösség és környezet követ. A munkahelyi biztonság fontossága azért figyelemre méltó, mivel ez a korosztály már nem marad hosszú ideig egy-egy munkahelyen vagy poszton, általános, hogy egy-két év elteltével váltanak. Nem túl biztató, hogy a fiatalok fele hosszabb ideig külföldön vállalna munkát, vagy ott is telepedne le. Az itthon maradni szándékozók viszont úgy gondolják, hogy gyerekneveléshez a nagyszülők segítsége sokat fog jelenteni, és a meglévő baráti kapcsolatok is nagyon számítanak.

Céltudatosság, realizmus

A beszélgetésen elhangzott, hogy céltudatos generációról van szó, mely tisztában van azzal, hogy a tanulással lehet jó pozíciókat szerezni a munka világában. Jellemző rájuk, hogy ha két éven belül nem tudnak előrelépni a munkahelyi ranglétrán, úgy érzik, valamit elrontottak. Tudják, hogy mit szeretnének elérni, amiben segíti őket az is, hogy sokan közülük már rendelkeznek munkatapasztalattal, így reális elvárással tudnak elmenni egy állásinterjúra.

A fentieknek kissé ellentmondva elhangzott viszont az is, hogy a valóság és a  fiatalok fejében a valóságról alkotott kép sokszor ellentétben áll egymással. Ennek egyik fő oka a valóságról gyakran hamis képet közvetítő internet, közösségi média, melynek ez a nemzedék a legnagyobb használója. A valóság hiányos vagy torz ismerete  elbizonytalanodáshoz vezet, és negatívan befolyásolja sokak jövőbeli orientációját.

Az élet kikényszeríti az új szemléletet

A hozzászólók véleménye egyöntetű volt, hogy a növekvő munkaerőhiány a vállalatoknak egyre nagyobb gondot okoz. A cégek magasabb fizetéssel próbálják megtartani dolgozóikat, s egyre fontosabb szerepet kapnak az anyagi juttatásokon kívüli tényezők, mint a munkakörnyezet, a vállalati közösség. Ez

a munkaerőpiaci helyzet szinte kikényszeríti a családbarát szemléletet,

mely komoly adu, versenyelőny lehet a dolgozók megtartásában, újak felvételében elsősorban a vállaltoknál, de az egyetemi és közszférában is. A cégek magatartásának e témában történt változását jól illusztrálta egyik hozzászóló, aki a családbarát intézkedések bevezetését szinte magánszorgalomból, a vezetés csendes tudomásulvétele mellett kezdte el vállalatánál néhány évvel ezelőtt. A megtett lépések azonban nemcsak ott, hanem a cég külföldi társvállalatainál is olyan kedvező visszhangot váltottak ki, hogy ennek hatására a vezetés családbarát programot indított, melyhez most már anyagi forrásokat is biztosít.

Javaslatok a kormány előtt

A kerekasztal végén az egyetemeken lezajlott kutatás vezetője bejelentette, hogy a kormány kérésére egy tízoldalas összeállítást készítettek, mely kutatatás eredményei alapján olyan kormányzati intézkedésekre tesz javaslatot, mely megkönnyíti az egyetemista és pályakezdő fiatalok számára a család és a karrier összeegyeztetését.

 

A szerző Gyöngyösy Gábor

A Z generáció otthon és a munkahelyen – tudósítás a Család és karrier konferenciáról Tovább
Családi csapda – a szülői elidegenítésről

Családi csapda – a szülői elidegenítésről

Fiatalon az élet természetes rendje, hogy elképzeljük a jövőnket, lelkesen terveket szövünk, álmodozunk, és álmainkhoz keressük az „igazit”, a társat, akivel mindezt megvalósíthatónak véljük. Általában gyermekekre is vágyunk az ideális párunktól, lelkesen építjük fel a közös életünket előbb fejben, majd a valóságban is. Szeretjük egymást, elköteleződünk, közös otthont teremtünk és boldogok vagyunk. E cikkben Anna és Péter történetét ismerhetitek meg.

csalad_3k3kl.png

A boldog idők

Anna és Péter huszonévesen, egyetemista szerelmüket megpecsételve házasodtak össze, majd néhány év múlva megszületett a kislányuk. Anna orvosként tudományos pályára lépett, a kicsi mellett is rendszeresen dolgozott, sokat volt távol az otthonuktól. Péter, aki tervező mérnökként helyezkedett el, miután kötetlen időbeosztásban dolgozott, és amúgy is rajongott a kislányáért, örömmel vállalta az „anyaszívű apa” szerepét, és egy időre háttérbe helyezte a karrierépítést. Péter és a kislány csodálatosan mély érzelmi kapcsolatba kerültek a közösen eltöltött évek alatt, melyből az anya, Anna részben kimaradt.

A házaspár kapcsolata idővel meglazult, Anna figyelmét és érzelmeit felkeltette egy sikeres kollégája, akivel egymásba szerettek, majd elkezdtek közös jövőt tervezni. Péter ekkor még semmit nem sejtett, bár utólag, évekkel később pontosan felismerte azokat a jeleket, amelyekre fel kellett volna figyelnie. A házasság végül is válással végződött, Péterből „vasárnapi” apuka lett, a kislány az édesanyjával és annak társával élt tovább. A kislány és Péter kapcsolata még egy ideig bensőséges és szeretetteljes maradt, de lassan, fokozatosan ez megváltozott.         

Figyelmeztető jelek

A házaspár nyilván nem fordított elég időt és energiát a kapcsolatuk minőségének megőrzésére, Anna szinte csak a munkájának élt, Péter pedig a gyermeknevelést tartotta a legfontosabbnak.

Fokozatosan eltávolodtak egymástól, és ennek nem tulajdonítottak jelentőséget,

nem mérték fel időben az ezzel járó kockázatokat. Fejben szinte mindenki tudja, hogy egy kapcsolat megtartásáért folyamatosan tenni kell, figyelni a saját, és a társ érzelmi, lelki rezdüléseit, odafigyelni, megérteni a jelzéseket, megoldani a problémát. 

Szülői elidegenítés (PAS – Parental Alienation Syndrome)

Péter úgy döntött, hogy a kislánya érdekében nem gördít akadályt a válás elé, zökkenőmentes volt a válóper és az elköltözése a közös otthonukból, bár lelkileg nagyon megviselte a kialakult helyzet. Anna sem támasztott akadályt a láthatásoknál, a kislány sok időt töltött az édesapjával, aki később ismét megházasodott.

Azonban lassan elindult valami Anna részéről, valami, ami nehezen definiálható. Eleinte talán a tudatosság is hiányzott, de ez a valami évekkel később odáig vezetett, hogy a kislány, aki azóta már nagylány, fokozatosan és szinte teljesen elfordult az édesapjától, Pétertől.

Ez a valami nem más, mint a szakirodalom által is definiált szülői elidegenítési folyamat.

Péter is rendkívül nehezen vett észre, és még sokáig eltartott, amíg el is hitte, hogy Anna részéről az emberi, apai értékeinek, odaadó szeretetének leépítése zajlott hosszú évekig: kis csúsztatásokkal, háttérbe szorítással, megkérdőjelezésekkel, hanglejtésekkel, kézlegyintésekkel jelentéktelennek tüntette fel Pétert apa és volt férj szerepében egyaránt.

Láthatatlan agresszió 

Talán megkérdőjelezhető, hogy ezek az eszközök kimerítik-e valójában az agresszió fogalmát, hiszen még hangos szó sem esett soha a szülők között, „csak” a fentiek zajlottak évekig, és részben zajlanak jelenleg is. A magatartás megfoghatatlanságában rejlik az agresszió, hiszen nehezen felismerhető, bizonyítható és kezelhető. Nem állítható, hogy csak Anna hibás a történtekért, hiszen Péter nem képviselte kellően az emberi méltóságát, az apai értékeit és érdekeit, és amikor megértette, hogy mi történik körülötte, akkor sem tett szinte semmit, hogy változtasson ezen a helyzeten.

Sok hasonló élethelyzetről hallani, Anna, Péter és közös gyermekük története nem egyedülálló eset. A jelenség nemtől független, fordított szereposztásban is előfordul. A szülők, akik valaha szerették egymást, gyermeket hoztak a világra, de valamiért megromlott a házasságuk és elváltak, sosem fordulhatnának ilyen módon (sem) egymással szembe, mert óriásit vétenek a gyermekük ellen.

„Abban reménykedhetünk, hogy Anna és Péter lánya felnőttként, majd később esetleg szülőként, helyére teszi a fejében az emlékeit, tapasztalatait, s úgy fogadja el szüleit, és teszi szívében helyére az érzelmeit, ahogy azok számára kisgyermek korától a legvalóságosabbak voltak.”  Ezt nem könnyű megtenni, hiszen kérdés, hogy engedi-e majd saját magát szembesíteni azzal az érzéssel, hogy az anyukája manipulálta hosszú évekig, és ő ennek „bedőlt”.

Amit tehetünk

A figyelmünk sokszor csak a látható (fizikai és verbális) agresszióra összpontosul, nem véletlen, hiszen az észrevehető, hallható, látható a környezet számára. A történetünk szereplőit viszont évekig a láthatatlan agresszió, a szülői elidegenítés mérgezte.

Vegyük észre, ha ilyen helyzetbe kerülünk, és ne hagyjuk, hogy eluralkodjon az életünkön. Segíthetnek ebben önismereti, kommunikációs, konfliktuskezelési, és megküzdési technikák, vagyis az egészséges önvédelem és érdekérvényesítés kifejlesztése.                    

 

A szerző Kovácsy-Burkon Katalin HR szakértő, tréner

Családi csapda – a szülői elidegenítésről Tovább
Szíverősítő gyakorlatok – Tanácsok a hosszantartó és boldog házassághoz

Szíverősítő gyakorlatok – Tanácsok a hosszantartó és boldog házassághoz

Szüleim közel negyven éve élnek boldog házasságban. Gyermekükként nem az elfogultság beszél belőlem, amikor boldog házasságot írok. Minden akadály, magaslat és mélység ellenére ők kitartottak egymás mellett, soha nem engedték el egymás kezét. Szerencsés vagyok, hogy ilyen családban nőhettem fel, és friss házasként az ő kapcsolatuk követendő példa előttem. Természetesen, tudom, hogy ez nem olyan egyszerű. Az élet számos kihívást hoz egy kapcsolatba, amit meg kell oldani, amivel meg kell küzdeni. Vannak azonban olyan kulcsfontosságú tényezők, amelyeket figyelembe véve elérhetjük, hogy akár egy életre szóló, szép házasságban élhessünk. 

hazassag.jpeg

Amikor anyukámat kérdeztem arról, hogy szerinte mi a házasságuk titka, először nevetve annyit mondott, hogy megtanultak türelmesek lenni a másik dolgai iránt, mindig odafigyeltek egymásra és az évek során összecsiszolódtak. Milyen furcsa is ez, hiszen kamaszként – elsősorban a lányok persze – arról álmodozunk, hogy megtaláljuk a nagy őt, az igazit, akivel nincs is semmi teendőnk, hiszen minden tökéletes, harmonikus és olyan könnyű. Később érettebb fejjel rájövünk, hogy azért ez nem teljesen így van.

A szerelem, a vonzalom nem elég egy hosszú kapcsolathoz.

Sok türelem, kompromisszum, megértés kell ahhoz, hogy létrejöhessen egy olyan kapcsolódás két ember között, amelyben a párunk az életünk elengedhetetlen részévé, végső soron tehát az igazivá válik.

Egy házasság útját hullámvölgyek kísérik, boldogabb és nehezebb időszakok váltogatják egymást. Kezdetben a szerelem, az izgalom, a forró ölelés hatja át, amely egy hosszú kapcsolatban fokozatosan átalakul, és lecsillapodnak a túlfűtött érzések. Ám ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy életre szóló, örömökkel, szenvedéllyel és megújuló szerelemmel teli házasságban élni.

Az egyik legfontosabb összetartó erő két ember között, az intimitás. A kapcsolatok elején természetesen, spontán alakulnak ki az együttlétek érzelmi és testi szinten egyaránt. Később ahhoz, hogy ezt a meghitt, bensőséges kapcsolatot megőrizzük, nap mint nap tennünk kell. 

Újra és újra meghódítani

A házasságokban eluralkodhat a biztonság érzése, hiszen már „megszereztük a másikat, a miénk”, miért kellene tovább küzdenünk a kegyeiért. Ellustulunk a kapcsolatban, elfelejtünk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat, és a megszokás elkezdi rongálni a mindennapokat.

A munka világában a pénzt hajszolva, gyermeket nevelő szülőként valljuk be, sokszor nehéz egymásra szerelmespárként, férfiként és nőként tekintenünk. Ahhoz, hogy az intimitást megőrizzük és fenntartsuk, kezdeményezésre és kreativitásra van szükség. Nem hangzik túl romantikusan, de előre meg kell tervezni, hogy mikor tudunk egymásra időt szakítani, amelyben csak mi vagyunk mint egy pár.

Nem anya és apa, vagy mint keményen dolgozó emberek, hanem mint férfi és nő.

Hogy mivel telik el ez az idő, azt már minden párnak magának kell eldöntenie. Az adott időszak hozza magával, hogy éppen mire van szükség a kapcsolatban: beszélgetésre, szenvedélyre, kikapcsolódásra. Igazából a lehetőséget kell megragadni arra, hogy kilépjünk a mókuskerékből, a hétköznapokból és a vágyat újra felébresszük. Akár még egy hétvégi nagy bevásárlást is könnyedebbé tehetünk azzal, ha nem egyből a zsúfolt boltba rohanunk, hanem előtte közösen beülünk egy kávéra, teára, sütire valahova és úgy indulunk neki a feladatoknak.

Természetesen az együtt töltött időt is az teszi igazán értékessé, ha valóban figyelünk egymásra. A kapcsolat elején még csüngünk a másik a szaván, figyelünk minden rezdülésére. Ez időközben gyakran elveszik. Sok nő panaszkodik arra, hogy a férje nem tekint rá nőként és csak a munkáról lehet vele beszélni, vagy férfi arra, hogy a felesége már csak a gyerekekkel törődik. Az egymás közötti kommunikáció valahol elveszik. Ezt azonban visszaszerezhetjük, ha többször kiszakítjuk magunkat a hétköznapokból és figyelünk arra, ami a másikat foglalkoztatja. Érdemes önvizsgálatot is tartani: aa szeretem a másikat, miért nem vagyok már kíváncsi arra, amit mondani szeretne? Igazán ismerem-e őt, hogy mi zajlik benne, mire gondol, milyen érzései vannak? Segíthet, ha ezeken a kérdéseken elgondolkozunk, és a válaszok ismeretében közeledünk egymáshoz.

Úton lenni

A kikerülhetetlen konfliktusok, válságok a kapcsolat fejlődésének kulcsai. Szükségesek ahhoz, hogy a változás beinduljon, és valami jobb alakuljon ki. Házastársként a problémák már nem csak az egyik felet érintik, hanem közösek, ezért a megoldáson is közösen kell dolgozni. Néha az segíti a probléma megoldását, ha lemondunk a megoldásról. Megeshet, hogy az egyik felet zavarja, hogy a másik egyre többet kér kimenőt és eljár tőle külön, a barátaival. Ezért egyre inkább meg akarja kötni a társát, görcsössé válik, a kapcsolatuk romlik, ami azt vonja maga után, hogy a másik mindinkább szabadulni akar. Sokszor probléma az, hogy a másikat tulajdonként kezeljük, birtokolni akarjuk, és nem adjuk meg a teret az elegendő szabadsághoz. A tulajdonként kezelt ember, azonban előbb-utóbb fellázad és az előző példához hasonlóan mindinkább szabadulni akar. Az egyensúlyt viszont megtarthatjuk, ha elengedjük a függőséget, és elfogadjuk, hogy egymáson kívül is fejlődhetünk és találhatunk örömet.

Popper Pétert idézve: „egy kapcsolat addig él, amíg a felek úton vannak, amíg valahonnét valahová tartanak.” Ez a közös út egy életen át tarthat és széppé varázsolható, ha közben tudatosan vigyázunk arra, hogy soha ne engedjük el egymás kezét és veszítsük el a másikat az út során.

 

A szerző Pap Ildikó life coach

 

Forrás:

Mesterkurzus: A Párkapcsolatok iskolája. Jaffa Kiadó, Budapest 2008.

Hans Jellouschek: Szeretni sokáig – Ami a párkapcsolatokat életben tartja. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2012.

Nyitott Akadémia: Párkapcsolat Klinika. Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2011.

Szíverősítő gyakorlatok – Tanácsok a hosszantartó és boldog házassághoz Tovább
Nagypapának lenni – egy nagyszülő mesél

Nagypapának lenni – egy nagyszülő mesél

Az unokák érkezésével végképp utolért bennünket az öregség? Fogadjuk el, mint szükséges rosszat, vagy épp teljes lendülettelvessük bele a nagyszülőségbe magunkat – már amennyire ezt a kor megengedi? Panaszkodó nagyszülők, unokáikkal dicsekvő papák-mamák, magunkkal hozott nagyszülői minták – sokan sokféleképp élik meg életünk egyik utolsó nagy eseményét. Egy nagypapa mesél.

nagyszulo.jpeg

A bennem egykor erősen meglévő apává válás vágyához képest kissé távolságtartással vártam, hogy nagyszülő legyek. Gondolkodásomnak megfelelően természetesen tudtam, jó lenne, ha családunkban is minél több unoka születne. Mégis némi csodálattal vegyes értetlenkedéssel tekintettem sok roppant lelkes nagymamára, akinek a ridiküljében „véletlenül” épp mindig volt egy friss fotó unokáiról, melyet a körülötte levőknek illett megcsodálni.

Olyan nagyszülőkről is hallottam viszont – bármennyire hihetetlennek tűnik –, akik egyáltalán nem tartották unokáikkal a kapcsolatot. Persze az én közömbösségem csak félig igaz, mert roppant boldog voltam, hogy legnagyobb lányomnál több évi sikertelen próbálkozás után megszületett az első unokám. Az is fokozta elégedettségemet, hogy három lányom után végre a „teremtés koronája” is képviselteti magát családomban.

Ezt az örömöt nálam egyáltalán nem rontotta el, hogy a nyugdíjazás után újabb látható bizonyítékát kaptam öregedésemnek.­

Minták, példák  

Az első időkben inkább csak emlékeztem és figyeltem. Jó volt rágondolni, hogy édesapám milyen bensőséges viszonyt ápolt kis unokáival. Amikor gyerekek voltunk, velem és bátyámmal csak a legfontosabb ügyekben foglalkozott, igaz, az idejét szinte teljesen kitöltötte a munka. Másrészt rengeteg maradandó élményt őrzök anyai nagyapámról. Vele a séta, a kártyázás, a sakk örök emlék marad.

Tágabb családomba sokkal hamarabb érkeztek az unokák. Van, ahol – bárcsak két unoka van – az általuk szerzett örömöt beárnyékolja a nagyszülői segítség túlzott igénybe vétele. Sógoroméknál viszont bőséges az „unoka-áldás”, most hétnél tartanak, s remekül működik minden. Tény, ehhez az is kell, hogy a nagymama még viszonylag fiatal, s szereti és bírja a sok apróság okozta fokozott terhelést. A nagyszülőségben kitűnő partnere a nagypapa, aki néha nem átall a kicsiknek „óvodát nyitni”, s ott óvóbácsit játszani.

Bele kellett nőni

Ahogy az apaságba, úgy fokozatosan nőttem bele a nagyapaságba is. Amikor lányaim megszülettek, nem is igazán tudtam mit kezdeni a kicsikkel, annak ellenére, hogy még a pelenkázást is megtanultam, ami közel negyven éve nem volt olyan egyszerű, mint ma.

Szülése után sokkal inkább foglalkoztam a lányommal,

féltettem az egészségét, és aggódtam, hogyan fog megbirkózni a kezdeti nehézségekkel. Akárcsak a lányaimnál, itt is úgy fél éves kora körül kezdtem behatóbban foglalkozni a kicsivel, amikor már látszott, „emberszámba” lehet venni. Más vonatkozásban is észreveszem magamon, hogy a gyereknevelésnél szerzett tapasztalatok és az akkori  gondolkodásom nagyon meghatározó az unokákkal kapcsolatban is. Így amikor először rám merte hagyni anyukája Simont, én szinte semennyire, ő viszont roppant izgult. Bár apává válásom óta rengeteg idő telt el, gond nélkül megoldottam mindent.

Érdekes, s három lányom után racionálisan kevéssé volt magyarázható, hogy mikor lányom a második babával volt várandós, én kislányt szerettem volna. Előjöttek ugyanis emlékeimben azok a gyönyörű – igaz most már meg is szépült emlékek –, amikor lányaim kicsik voltak. Az a melegség, szeretet, ahogy a kicsik odabújtak hozzám, nem felejthető. És persze más, sok-sok szép emlék. Jól drukkoltam: Lenke tavalyelőtt megszületett, s olyan, amire vártam, csupa szeretet – apukáját is ujja köré fogja csavarni.

Meglepetések

Az unokákkal kapcsolatos kellemes meglepetés számomra, hogy látom, lányom milyen jól látja el anyai, háziasszonyi feladatait amire képzőművész végzettsége, s művész énje nem predesztinálta. Nem gondoltam arra sem, hogy a nagypapának tulajdonképp jobb, mint apukának lenni: többnyire a szép, kellemes rész jut neki a gyerekek életéből. A nap-nap után ismétlődő feladatokból, a betegségekből, az éjszakai nem alvásokból kimaradok, hogy csak párat említsek a gyereknevelés nehézségeiből. A néha ellátandó feladatok, mint a gyerekekre vigyázás, néhány dolog beszerzése csak a hasznosság érzését viszik az életembe.

Sőt, most már magamat is meglepem. Az eddig általam megmosolyogott nagymamákhoz csatlakozva boldog-boldogtalannak mutogatom telefonomon a Lenkéről készült videót, ahogy fürdőköpenyben szerepel, grimaszokat vág a kamera előtt. Nem tudok ellenállni a kísértésnek sem, hogy leírjam a három éves Simon legfrissebb gyerekszáj történetét. Anyukája segítségével telefonon felköszönti nagymamáját születésnapján, s megkérdi tőle: mama, sütsz magadnak nekem tortát?

 

A szerző Gyöngyösy Gábor

Nagypapának lenni – egy nagyszülő mesél Tovább
Generációk egymásért – Ho(l)gy vagy Nagyi? 3. rész

Generációk egymásért – Ho(l)gy vagy Nagyi? 3. rész

A családunk épp Karácsony előtt néhány nappal gyarapodott az első unokával, egy kisleánnyal. A napokban találkoztam egy ismerőssel, aki lelkesen mesélte, hogy pár napja megszületett a második unokája, szintén egy kisleány. Magamon és az ismerősön is azt fedeztem fel, hogy ez az élmény semmilyen más élménnyel nem összehasonlítható boldogságot jelent számunkra.

hkhk_cikk_nagyis_foto.jpg

Még nem is biztos, hogy kiforrott érzelmek ezek, mégis rendkívül meghatározóak. Pedig „csak” annyi történt, hogy unoka született, itt is, ott is.  E sorozat első cikkében írtam arról, hogy milyen hatással lesz a nagyszülő életére a „nagyszülőség”, mit adhatnak egymásnak és mit kaphatnak egymástól az unokák, szülők és a nagyszülők. Miből maradnak ki a generációk, ha nem tudnak a felek egymáshoz alkalmazkodni ebben a felállásban. Nézzük kicsit más szemszögből is a témát.

Elég gyakran megtörténik, hogy szerepüket tévesztik a felek, és a nagyszülő „átmegy” szülőbe, a szülő esetleg kényszerűségből, mert valamiért kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, ezt a helyzetet elfogadja és „visszalép” a gyermeki élethelyzetébe. A gyermek először nem érti a dolgokat, de gyorsan megpróbál alkalmazkodni a kialakult helyzethez, és már kész is a „szerepzavar” a családban, aminek hosszú távon számos negatív hatása lehet.

Vegyünk egy példát: anya, apa, két gyermek (még egyik sem iskolás). Anya otthon van velük, apa dolgozik, esténként jár haza. Anya úgy érzi, hogy nem képes egyedül ellátni a gyerekeket. Már az első születése után is nagyon hamar az édesanyja segítségét kéri, és veszi igénybe. Szinte naponta jár a nagyi segíteni mindenben, amit csak az anya igényel, bár még ő maga is dolgozik. Apa csak esténként látja a gyermekét, akkor viszont igyekszik bekapcsolódni a családi életbe. Megszületik a második gyermek, anya még inkább igényli a nagyi jelenlétét, olyannyira, hogy a nagyi odaköltözik a családhoz, mert szinte mindenben „nélkülözhetetlen”. Már ott tartanak, hogy a gyerekek csak a nagyival akarnak/tudnak? elaludni…

Ugye nem kérdés, hogy ez a házasság a tönk szélén billeg, az apa akaratán kívül teljesen kiszorult a család életéből, úgyszólván nincs helye, csak a szerepe maradt meg. A jó hír, hogy ennél a családnál pillanatnyilag úgy tűnik, van remény, a szülőkben még pislákol némi érzelem egymás iránt, a gyerekeiket pedig mindketten nagyon szeretik, s megpróbálják átkottázni az életüket, s felvenni a valódi szülői szerepkörüket. A nagyi is érzi, hogy nincs ez igazán jól, ő halálosan kimerült ebben a nagy igénybevételben és nem szeretné, ha a fiatalok végleg eltávolodnának egymástól. Abban, hogy ez a helyzet kialakulhatott, természetesen mindegyik félnek megvolt a maga szerepe. „Az ilyen helyzeten az egymásra való odafigyelés, egymás meghallgatása, a valódi problémák őszinte feltárása és a változtatásra való készség segíthet, túl az alapvető kölcsönös szereteten és tiszteleten.”    

Amikor mások a szabályok

Klasszikus szituáció az, amikor a szülő azt tapasztalja, hogy amit ő nem engedne a gyerekének, az a nagyszülőnél vígan megtörténhet.

Eleinte általában a gyerekek sem értik, hogy mi is van, de borzasztó gyorsan elkezdik élvezni ezt a szituációt. Nincs ezzel alapvetően semmi gond, egyszerűen a nagy „szeretésben” mások a szabályok itt is, és ott is. Ezeken olykor bosszankodik a szülő, s konfliktusok sora adódik a szülők és nagyik között, amit érdemes megtanulni bölcsen kezelni. Ezt a saját korábbi életemből is tudom.

Bosszantott, amikor édesapám sokkal lazábban kezelt bizonyos helyzeteket, viselkedéseket a fiammal, az ő unokájával, mint ahogy azt én akkor gondoltam volna kezelni.” A kis közös titkok, összenevetések, amikből ilyenkor kimarad a szülő! Szinte féltékeny voltam rájuk, azt éreztem, hogy kimaradok valamiből! Néhány év távlatából már pontosan érzem és értem, amit akkor nem. Nem tudom azóta sem szavakkal kifejezni a köszönetemet, amiért azokban az években édesapám igazi szeretőszívű, odaadó, segítőkész, ráhangolódó nagypapa volt, és olyan sok szeretettel kapcsolódott az unokájához, hogy az bele tudott ivódni a fiam fejlődő érzelemvilágába és gazdagíthatta tulajdonságait.

Amit viszont a nagyszülőnek érdemes megszívlelni, hogy nem ő az, aki a nevelésben a „vezető szerepet” betölti, az mindig a szülőé marad.

A nagyszülő szerepe a korlátlan szeretet, elfogadás nyújtása az unoka felé. A gyereknevelés teljes felelőssége viszont a szülőé, örömeivel, bánataival egyetemben.

Természetesen vannak olyan élethelyzetek, amelyekben kényszer szül olyan megoldásokat, amik ennek ellentmondanak. Az egyik vagy mindkét szülő betegsége, huzamos egyéb távollét, külföldi munkavállalás, válás és egyéb okok miatt kialakulhat a kapcsolatnak más szintje, formája is, amikor a nagyszülő kénytelen átvenni a szülői szerepeket. Szerencsés esetekben ez átmeneti jellegű, és idővel helyreállnak a viszonyok.

Amikor a nagyszülő kivonja magát

Hallani olyan történetekről is, ahol a nagyszülőt, bár egészséges és elérhető távolságban van, mégis egyszerűen hidegen hagyja az unoka születése, majd fejlődése, és gyakorlatilag nincs értékelhető kapcsolat közöttük. Ez eléggé szomorú helyzet, szinte érthetetlen, bár valahol a lélek mélyén (biztosan/talán?) van rá magyarázat. Hallhatunk olyan helyzetekről is, amikor a szülő nem engedi, sőt folyamatosan meggátolja, hogy a gyermeke és a nagyszülő között kialakulhasson bármilyen kapcsolat. Ez legalább olyan szomorú helyzet, mint az előbbi. A család valamennyi tagja komoly lelki, érzelmi sérüléseken mehetnek ilyenkor keresztül.

Napjainkban egyre többet hallunk olyan gyerek-szülő-nagyszülő kapcsolatról, ahol a személyes kapcsolattartást valamelyik fél huzamos külföldön tartózkodása vagy végleg letelepedése akadályozza. Ezeknek a helyzeteknek a sikeres, értelmes kezelését mostanában számos családban próbálják elsajátítani és kialakítani minden fél számára a „legjobb gyakorlatokat”.

A generációk érzelmi és lelki életének meghatározója a közöttük lévő kapcsolat minősége. Ezt érdemes mindenkinek szem előtt tartani, ezért érdemes küzdeni, áldozatot hozni.

 

A szerző Kovácsy-Burkon Katalin HR szakértő, tréner

Generációk egymásért – Ho(l)gy vagy Nagyi? 3. rész Tovább
Nagycsalád vagy nagy család?

Nagycsalád vagy nagy család?

Elválasztható-e a népesség számának alakulása, az ország gazdasági teljesítményétől? Hol állunk ma a születések szempontjából Európában? Mi történik hazánkban azért, hogy több gyermek jöjjön világra? Gondolatok, tények a családok éve előtt.

nagy_csalad.jpeg

Ahogy öregszem, úgy tud egyre inkább felvidítani a több gyermekes családok látványa. Pedig már fiatalabb koromban is fontos volt a család. Emlékszem, 30 éves korom táján nősülésem egyik legfontosabb mozgató rugója az volt, hogy már gyerekeket szeretnék. Lehetőleg minél többet. Lakásom – szüleim hathatós segítségének köszönhetően– volt, ezt akkor sem sokan mondhatták el magukról, állásom is, akkor mi gátolhatott volna meg tervem megvalósításában? Anyagi szempontok nem játszottak szerepet, a múlt század nyolcvanas éveinek elején a fogyasztói társadalomról csak az egyetemi tankönyvekből tudhattunk, bár a „kicsi vagy kocsi” dilemmát már elültették az emberek fejében. Végül három gyereket neveltem fel, s most már csak

nyugdíjas „drukkerként” figyelem a fiatalok, s az ország sorsának alakulását.

Népességszám, gazdaság

A kettő ugyanis szorosan összefügg. Szemben azokkal, akik úgy gondolják, hogy a gyerek önmagában öröm, akiket a szülők saját boldogságukért „vállaltak”, úgy vélem, ennél sokkal többről van szó. Munkáskezek – csúnya szakszóval munkaerő – nélkül a gazdaság meghal. Ez közgazdasági evidencia. És most nem is beszélek a magyarság megmaradásának „apró" szempontjáról. A munkaerőhiány Európa nem kis részén – sajnos nálunk is – már akut probléma, melynek következményei nagyon messze vezetnek. Az Európai Bizottság a tárgyban történt legfrissebb, idén novemberi tanulmánya szerint a magyar lakosság csökkenése, illetve elöregedése miatt a gazdaság potenciális (hosszú távú, fenntartható) növekedése a jelenlegi 2 százalékról 1,3 százalékra fog csökkenni 2070-re.

Nem állunk jól

Magyarországon a gyerek mindig is a legfőbb értékek közé tartozott. A „hány családod van?” kérdés egyik szemléletes kifejezése a magyarok e témáról történő gondolkodásának. Ha csak az elmúlt hetven évet vesszük, hosszú, kacskaringós (Ratkó korszak) út vezetett a mai állapotokig.

Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a nők termékenysége (az egy nőre jutó élve születések száma) Magyarországon 1,44 volt 2015-ben (mely 1,49-re nőtt tavaly a KSH adatai alapján.) Csak 6 országban – Lengyelországban és dél-európai országokban – volt alacsonyabb ez a szám a 28 tagú Európai Unióban, bár a legmagasabb arányszámmal rendelkező Franciaországban sem érte el a népesség reprodukciójához szükséges 2,1-es szintet. A már említett tanulmány szerint a magyar lakosság hatvan éven belül 9 millió alá csökken még úgy is, hogy a termékenységi ráta 1,8-re nő. A probléma megoldására két lehetőség van: a bevándorlás, vagy az állam által ösztönzött családpolitikai kedvezményekkel növelni a születésszámot. Magyarország jelenlegi vezetése az utóbbira tette le a voksát. Sok vagy kevés, ami ezen a téren az utóbbi években történt?

Paradigma váltás

A 2010–ben hatalomra került Fidesz kormány kommunikációjában és intézkedéseiben is központi szerepet szán a családok támogatásának. Míg a korábbi szociálliberális kormányok elsősorban a családi pótlék emelését tekintették politikájuk fő elemének, a Fidesz a családi adókedvezmények növelésére fekteti a hangsúlyt. A kormányzati szándékokat jól szimbolizálja, hogy idén májusban Budapesten rendezték meg a Családok Világtalálkozóját, ahol a magyar kormányfő bejelentette, hogy 2018 Magyarországon a családok éve lesz. Kijelentette:

a népességfogyás megállítása nem egyik, hanem „a” nemzeti ügy.

Célként jelölte meg, hogy az ország 2030-ra érje el a 2,1-es reprodukciós rátát. A 2011-ben elindított családi adózás keretében jövőre tovább növekszik a kétgyermekesek adókedvezménye.

A családtámogatások 2018-ban elérik a GDP közel 5 százalékát, mely kétszerese a fejlett országok átlagának. A 2000 milliárd forintot jelentő ráfordítás duplája a 2010-es támogatásnak. A nem közvetlen anyagi támogatások közül kiemelendő egy nagyszabású bölcsőde-fejlesztési program indítása, mely a nők mielőbbi újra munkába állását mozdítja elő. A 2015-ben bevezetett, nagy érdeklődéssel kiváltó Családi Otthonteremtési Kedvezmény a fiatalok lakhatási gondjait célozza enyhíteni, hogy csak egyet emeljek ki a számtalan családokat segítő korábbi intézkedés közül. Legalább ilyen fontosnak tartom, hogy a család, a családi élet a közbeszéd tárgya lett az országban: kezdve a családbarát munkahelyek elismerésétől akár köztelevízió gyermekcsatornájának létrehozásáig.

Kedvező visszhang

Érdemes még kicsit a Családok Világtalálkozójánál időzni. A konferencia előadói közül sokan aggódtak a hagyományos családokat, családszemléletet érő negatív hatások miatt. Egy spanyol előadó szerint a természetes családokat támadás éri minden országban. Egy másik, afro-amerikai felszólaló úgy fogalmazott: „Az új század polgárjogi küzdelme a család iránti küzdelem.” Az ENSZ nemhogy segítené a gyarapodást, hanem kulturális, vallási hagyományokat törölne el működésével – állította a szervezet volt munkatársa. A magyar családpolitika elismerést aratott a konferencián. Ezt követendő példának, útmutatónak tartotta egy venezuelai küldött. Az orosz hozzászóló szerint pedig Magyarország élen jár a családok népszerűsítése, a családbarát nemzet kialakítása terén. A konferencián én is részt vettem. Mi tagadás, jó volt hallani ennyi elismerést, dicsérő szót az országról.

A másik oldal

A régi latin bölcsesség értelmében azonban érdemes meghallgatni a kritikusok véleményét, akik ugyan nem voltak ott az általuk rendkívül konzervatív eszmeiségűnek tartott kongresszuson. Magyarországon kisebbségben vannak a hagyományos családban élők, ezeknek az érdekeit sokkal jobban figyelembe kellene venni, állítják. Szükség lenne a családi pótlék differenciált emelésére, hangoztatják. A szakemberek pedig azt hangsúlyozzák, hogy a magyar családtámogatások bőkezűek ugyan, de nem hatékonyak.

Az érveket és ellenérveket sokáig lehetne sorolni még. Véleményem szerint

az egyik legfontosabb tényező a gyermekeket tervező családok számára hosszú távú kiszámíthatóság lenne,

mely az alapelvekben történő egyetértést jelentene a két fél részéről. Jó lenne, ha értékítélettől függetlenül a sokgyermekes nagycsalád követendő példa, nagy családunk, az ország alappillére lenne.

 

A szerző Gyöngyösy Gábor

Nagycsalád vagy nagy család? Tovább
Apukák, fontosak vagytok!

Apukák, fontosak vagytok!

Azt már régóta tudjuk, hogy az anyukák meghatározó szerepet töltenek be lányaik életében. Azonban most nem erről lesz szó. Annak jártunk utána, hogy Ti, kedves apukák, mennyire fontosak vagytok lányaitok életében.

apa.jpeg

A kötődés, egy erős, mégis gyengéd és szeretetteljes kapcsolat, amelyet az életünkben meghatározó szerepet játszó emberekkel alakítunk ki. Ezek a kötelékek örömöt és biztonságérzetet nyújtanak számunkra, ráadásul stresszel teli időkben vigaszt is nyújtanak.

A pszichoanalitikus megközelítés szerint az anya az elsődleges kötődési személy az életünkben. A vele kialakított kötelék alapozza meg összes későbbi kapcsolatunkat. A kortárs kutatások szerint azonban nemcsak ez a korai kötődés határozza meg a későbbi fejlődésünket, hanem a folyamatos szülő–gyermek kapcsolat minősége is.

Az apa–lánya kapcsolat kevésbé kutatott az anya–lánya kapcsolatokhoz képest, de napjainkban egyre több apuka vonódik be jobban lányai életébe. Ennek köszönhetően, egyre kiemeltebb és relevánsabb a téma, miszerint az apa–lánya kapcsolatban létrejövő kötődési mintázat hatással van a lány fejlődésére.

Ainsworth szerint 3 féle kötődés típus különíthető el.

  1. Biztonságos kötődés: a gyermek számára a szülő, egy biztonságot nyújtó bázis.
  2. Elkerülő kötődés: a gyermek a jelenlévő szülőre látszólag nem reagál, közömbös a szülővel kapcsolatban.
  3. Ellenálló kötődés: a gyermek erőteljesen keresi a szülő közelségét, ami a környezet felderítésének, a gyermek kíváncsiságának a rovására is mehet.

Jelenlegi tudásunk arra enged következtetni,

hogy a különböző kötődési mintázatok eltérő hatással vannak a lányok fejlődésére.

Kutatók szerint az apák hajlamosak kevesebb interakcióba lépni lányaikkal, mint fiaikkal. Ez a jelenség különösképpen serdülőkorban nyilvánul meg. Általánosságban pedig elmondható, hogy az apa–lánya kapcsolatok instabilabbak és törékenyebbek az anya–lánya kapcsolatoknál.

Biztonságosan kötődve

Az apa–lánya kötelék esetén nagyon fontos, hogy biztonságos kapcsolat jöjjön létre. Esetünkben a biztonságos kötődés azt jelenti, hogy apa és lánya között egy kommunikációban gazdag, érzelmileg közeli és elkötelezett kötelék alakul ki. 

Apukák, talán nem is tudjátok, milyen nagy hatással van lányaitok életére az, ha biztonságos kötödés épül ki közöttetek. A lányok, egész életükön át magukkal hordozzák az apukájukkal kialakított kapcsolat minőségét, még felnőtt kapcsolataikban is. Az apukájukhoz biztonságosan kötődő lányok kommunikációs készségei jobbak, és elégedettebbek is ezzel kapcsolatban. Emellett a biztonságos kötődés pozitív hatással van a lányok szociális készségeire és érzelmi szabályozására is. Ráadásul ezzel a pubertás is kitolható, ugyanis a biztonságosan kötődő lányok, szignifikánsan később érik el a serdülőkort. (Úgyhogy hajrá apukák, egy kicsit később kell elkezdeni aggódni!) Ha ez nem lenne elég, mélyebb, biztonságosabb apa–Lánya kapcsolat mellett, a lányoknak kisebb eséllyel kell mentális problémákkal szembenézniük életük során.

Bizonytalanuk kötődve

Amennyiben a pozitívumok nem lettek volna elég meggyőzőek az apukák fontosságát illetően, akkor itt van néhány negatívum, amit a bizonytalan kötődést mutató apa-ánya kapcsolatok okozhatnak.

A lányok, minden kapcsolatukba magukkal viszik a gyermekkorban megismert bizonytalan kötődési mintázatot.

Gyakran egész életükre, sőt még saját gyermekeik életére is kiható problémák nehezednek a vállukra. Csak néhány példa: A bizonytalan kötődésű apa–lánya kapcsolatokban felnövő lányok, hosszabb ideig maradnak benne egy diszfunkcionális kapcsolatban, mint a biztonságosan kötődők. Hajlamosabbak abban a hitben felnőni, hogy az apai szülői szerep nem fontos és a megbízhatatlansággal jár karöltve. Végül, de nem utolsó sorban, sokkal kevésbé fejezik ki magukat és érzelmeiket intim kapcsolataikban, nehogy „elijesszék” a számukra fontos személyeket.

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy Apukáink szerepe nagyon is meghatározó az életünkben. Álljon itt ez a cikk egyfajta köszönetképpen, a néha elhanyagolt Édesapáknak!

Egyúttal az én Apukámnak szeretnék boldog születésnapot kívánni ezzel a cikkel és megköszönni, hogy van!

 

A szerző Maróti Eszter

 

Felhasznált irodalom:

Jain, N. (2015). Father-Daughter Attachment Pattern and its Influence on Daughter’s Development. The International Journal of Indian Psychology2, 75-83.

Cole & S.R. Cole (2006) Fejlődéslélektan. Budapest:Osiris Kiadó

Apukák, fontosak vagytok! Tovább
A párkapcsolati évszakok, 2. rész – az újrakezdés

A párkapcsolati évszakok, 2. rész – az újrakezdés

Bár napjainkat most leginkább a hideg, a szürkeség és a fagy uralja, magunkban és párkapcsolatunkban évszaktól függetlenül teremthetünk napfényt, meleget és tavaszi virágba borulást. Az adventi időszak, az ünnepi készülődés is remek alkalom arra, hogy elcsendesedjünk, magunkba nézzünk, de egyúttal társunk felé is forduljunk, hogy együtt készülhessünk az új időszak eljövetelére.

ke_pernyo_foto_2017-12-14_14_22_38.png

A tavasz a természetben és a párkapcsolatokban egyaránt az új kezdet ideje. Ahogyan a természet újjáéled egy hosszú tél után, és a tavaszi napsütést megköszönve rügyet bontanak a fák, nyílnak a virágok, felébred az állatvilág és megérkeznek a madarak is vándorútjukról, úgy a párkapcsolatban beköszöntött tavasz is új reménnyel, melegséggel, izgatott és örömteli várakozással tölti el a szívünket, lehetőséget adva az újrakezdéshez.

A kitavaszodás időszaka

A kapcsolatok, házasságok többsége a tavasz időszakával kezdődik. A párok elköteleződnek egymás iránt, megkezdik a közös életre való berendezkedést, álmokat, terveket szőnek, a közös célok megvalósítására törekednek. A természet világához hasonlóan fészket raknak, csinosítják otthonukat, és a gyermekvállalás gondolata is aktuálissá válhat. Az egymás iránt érzett hála, szeretet, tisztelet és pozitív viszonyulás jellemző, amelyek elengedhetetlen építőkövei a szoros kötelék kialakításának. A kötődést a bizalom légköre hatja át, hiszen bízunk abban, hogy a társunk érett és felnőtt személyiségként őszinte és hűséges hozzánk.

Ez a bizalom teremti meg azt a biztonságérzetet, amely kilátásba helyezi a további fejlődést, előrelépést.

Ez az ideális állapot persze nem állandó, ha nem gondozzuk megfelelően, akkor hamar el is illanhat. Ezért lényeges nap mint nap tennünk azért, hogy óvjuk, tápláljuk a szerelmünket. A tavasz sem lehet mindig problémamentes időszak, jöhet zápor, jégeső, hajnali fagy, ugyanígy egy kapcsolatban is jelentkezhetnek váratlan, zavaró hatások, amelyek fájdalommal terhelhetik meg a lelkünket.

Ezekből azonban sokat tanulhatunk és segítenek abban, hogy az eleinte kedvezőtlennek tűnő változásokat új kezdet lehetőségének tekintsük, és arra törekedjünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból és a másikból. A pozitív változásokhoz azonban mindenekelőtt elhatározásra, türelemre és összefogásra van szükség. Semmiképp se forduljunk magunkba, hanem szeretetteljesen nyissunk egymás felé, osszuk meg egymással gondolatainkat, minél többet beszélgessünk annak érdekében, hogy közösen alakítsuk ki a nehézségeket áthidaló új életmintákat. Ha pedig úgy érezzük, egyedül nem megy, ne féljünk külső segítséget kérni.

A tavasz nem csak a friss kapcsolatoké

Az évszakok folyamatosan változnak, így a tavasz sem csupán a fiatalok és a friss kapcsolatok kiváltsága. Idősebb korban, hosszú kapcsolatban is ugyanúgy megérkezhet frissességet, üdeséget hozva magával. Ezért fontos mindig keresnünk a lehetőséget, hogy kimutassuk az egymás iránt érzett szeretetünket és az együtt töltött időt még izgalmasabbá tegyük. Lehet ez egy új közös hobbi, közös érdeklődés kialakítása, akár közös színházi est, mozizás, kiállítás vagy társasjáték az otthon melegében, esetleg közös főzés és gyertyafényes vacsora. Nem szükséges nagy dolgokra gondolni, egy apró odafigyelés is sokat jelenthet, a lényeg, hogy tegyünk érte.

Ha tavaszt szeretnénk az életünkbe hozni, akkor cselekedjünk, mozduljunk mi is,

hiszen egy kapcsolat tartósságához elengedhetetlen annak új élettel való feltöltése, a már meglévő pozitívumok megszilárdítása. A közösen eltöltött idő a legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak. Legyen energiánk a közös programokra, figyelmes cselekedetekre, amelyekkel kifejezhetjük a szeretetünket, és elvethetjük a magokat, amelyekből később örömöt és boldogságot arathatunk.

A tavaszhoz hasonlóan az advent ideje szintén egy új kezdet eljövetelét hirdeti. Kívánom mindenkinek, hogy a hit, a remény, a szeretet és a megbocsátás jegyében forduljon egymás felé és töltse el az elkövetkezendő időszakot.

 

Forrás: Gary Chapman: A házasság négy évszaka. Harmat Kiadó, 2009.

 

A szerző Pap Ildikó life coach

A párkapcsolati évszakok, 2. rész – az újrakezdés Tovább
Generációk egymásért – ho(l)gy vagy Nagyi? 2. rész

Generációk egymásért – ho(l)gy vagy Nagyi? 2. rész

Közeledik a „legcsaládibb” ünnep, a karácsony. Mit tehetünk azért, hogy mindenki elégedett legyen az ünneppel? Hogyan működhet jól a többgenerációs kapcsolat az élet ünnepélyes pillanataiban? Közösen ünnepeljenek a generációk? Kinek a szempontjai érvényesüljenek? Vajon lehet ebben sémát követni?    

 csalad_karancsony.jpeg

Közelednek az ünnepek, hamarosan mikulás, majd karácsony, mely a családok nagy többségénél szeretetteljes légkörben, harmonikus egyetértésben, kedves hangulatban, feszültségmentesen, jókedvűen telik, igaz? Igaz. Bár…

Példánkban kétféle család karácsonyi készülődését mutatjuk be, nevezzük őket „szabályos család”-nak és „nem szabályos család”-nak.

A szabályos család

„A »szabályos család« már időben egyeztet, rendszerint a szülők feladata az ünnep programjának megszervezése, ki, mikor, hol, hová, miért típusú kérdések felvetése és megbeszélése a gyermekekkel, nagyszülőkkel.”

A szülők a gyerekekkel idén maguk szeretnének ünnepelni szenteste, majd másnap délutánra tervezik a nagy családi közös ünneplést, nagyikkal, tesókkal, unokatesókkal. De az anyai nagyszülők szilárdan ragaszkodnak ahhoz, hogy náluk legyen minden családtag szenteste, közös gyertyagyújtás, ajándékozás, nagy vacsora és éjféli mise. Ezt végül sikerül elérniük, bár van egy kis berzenkedés minden oldalról, de ez egy „szabályos család”, minden családtag, még a másik nagyszülők is elfogadják ezt a javaslatot. Békésen, nyugodtan, fegyelmezetten készülnek, hiszen szeretik egymást, és bizonyára minden jól sikerül majd, csak valahogy mégsem érzik teljesen magukénak az ünnepet, különösen a szülők, mert úgy érzik, hogy végül rájuk erőltették ezt a megoldást. Lehet, hogy mégiscsak másképp, az eredeti elképzelés szerint kellett volna megszervezni a programot – gondolják és sóhajtanak egyet. Mindemellett a vendégváró nagyszülők erejükön felül készülnek, vásárolnak, sütnek-főznek, díszítenek, és ők ezt természetesen szívesen teszik.

Ebben az esetben az igazi párbeszéd, az érvelő, őszinte kommunikáció, és következetes érdekérvényesítés, a meggyőzés hiányzott ahhoz, hogy a felek elégedetten, és meghitten, egymásnak őszintén örülve tölthessék el az ünnepeket.

„Akkor érhető el az elégedettségnek egy magasabb szintje a közös családi ünnep alkalmával, ha nyíltan és őszintén merünk beszélni,

akár szülők, akár gyermekek, akár nagyszülők vagyunk, a szándékainkról, terveinkről, céljainkról, érzéseinkről.” Ha meg tudom/akarom/merem fogalmazni, hogy „mit szeretnék, mire vágyom, mit tudok nyújtani, mi okoz nehézséget, mi kellemetlen számomra, mire nem vagyok képes, stb. és ezeket a szempontokat a többi résztvevőnél is figyelembe veszem.” Ebben az élethelyzetben (is) érdemes konszenzusra törekedni.

A nem szabályos család

„A »nem szabályos család« tagjai az utolsó pillanatig nem tudják, hol, hogyan, kivel, miként töltik a karácsony estét, a szülők olyan elfoglaltak, hogy egy-két nappal az ünnep előtt eszmélnek, bár a nagyszülők már hetek óta telefonálgatnak, érdeklődnek, már-már neheztelnek és a gyerekek is csak legyintenek és duzzognak.”

Ekkor a szülők óriási lelkifurdalások közepette próbálnak ötletelni, mi legyen szenteste, ki jöjjön, vagy ők hová menjenek, legyen/ne legyen karácsonyfa, mit egyenek és mi lesz az ajándékokkal stb. Van nagy kapkodás, végül anya és apa úgy dönt, hogy a legegyszerűbb, és leggyorsabban kivitelezhető, ha a nagyszülők, persze, csak akinek kedve van, jöjjenek át hozzájuk, hozzanak sütiket, sütni mindegyik nagyon jól tud, ezt egymás között egyeztessék, és amúgy hidegvacsora lesz, amit a közeli étteremből rendelnek a szülők. A fát apa  megveszi, majd közösen fogják feldíszíteni. Ajándéknak egy nagy családi kirándulást eszeltek ki, amelyet a karácsonyi szünetre időzítenek, hiszen oly kevés időt tudnak úgyis mindannyian együtt eltölteni. Ennek a gyerekek és nagyik egyaránt nagyon fognak örülni. Persze, a nagyik kicsit duzzognak, hogy miért marad minden az utolsó pillanatra, miért nem lehet főzni valami meleg vacsorát és egyáltalán, ez az örökös kapkodás... De igazából roppant boldogok, hogy végül is lesz szép közös karácsonyuk, együtt van mindenki, sőt, kirándulnak is egy jót együtt, és titokban nagyon örülnek, hogy a számukra már rendkívül fárasztó vásárlásoktól és egyéb készülődéstől megszabadultak.

Ebben az esetben a tanulság annyi, hogy a „nem szabályos család” ünnepe is jól sikerülhet, ha a „jó szándék, az összetartó erő, az alkalmazkodás és a kooperáció minden fél részéről fennáll.

Ha el tudják fogadni a nem szokványos megoldásokat, s a közös célt, a békés, örömteli, közös ünneplést tekintik a legfontosabb szempontnak.”

A példák rendkívül egyszerűsítettek, ezerféle egyéb helyzet lehetséges, de a megoldási lehetőségek széleskörűen alkalmazhatók a fenti példákat átgondolva és értelmezve. Most együtt élő párokról írtunk, de nyilván komplikáltabb a helyzet, ha a szülő bármely okból egyedülálló, és egyedül neveli a gyermekét/gyermekeit, vagy új házasságban/kapcsolatban él, és e körülmények között kell megoldani, megszervezni az ünnepi programot az ágas-bogas családban. A cél ekkor is az, hogy megtalálják a legoptimálisabb megoldást, melyet a családtagok nagyobb része elfogad, hogy minél békésebb ünnepe lehessen a családnak.   

Újraolvasva a leírtakat arra jutottunk, hogy talán fel is cserélhetőek a példáink? Lehet, hogy mégis a második példában szereplő család a szabályos? De az első is az, ugye? És talán az is igaz lehet, hogy ahányan vagyunk, annyiféle harmónia létezhet, de a legfontosabb, hogy a párbeszédeink során ne legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk egymást, meghallgassuk, meghalljuk a másikat, és vereség érzése nélkül tudjuk elfogadni, ha nem minden úgy alakul, ahogy azt előre elterveztük. „Legyünk az ünnepeink alatt viselkedésünkben nagylelkűek, nagyvonalúak, elfogadóak, s ez a hozzáállásunk biztosan megtérül majd az ünnep örömében és harmóniájában.” 

   

A szerző Kovácsy-Burkon Katalin HR szakértő, tréner         

Generációk egymásért – ho(l)gy vagy Nagyi? 2. rész Tovább