Célunk, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek.

Utak egymáshoz

Utak egymáshoz

A sikeres konfliktuskezelés kulcsa

Sokak számára ismerősek lehetnek azok a hosszú ideig elhúzódó veszekedések, ismétlődő, parttalan viták, amikor már betéve tudjuk mit fog mondani a másik, melyek az érvek, ellenérvek, de dűlőre jutni és megoldást találni sehogy sem tudunk. Az emberi kötelékek természetes velejárói a konfliktusok és még a jól működő párkapcsolatokban is előfordulnak. Ám az már korántsem mindegy, hogy ezek építő vagy romboló erejűek.

konflituskezeles_1.jpg

Legtöbbször már  a konfliktus szó puszta hallatától is a hideg futkos a hátunkon, és negatív érzések törnek fel bennünk, pedig az pozitív értelemben is felfogható, ha megfelelő a kezelése. Közelebb hozhat minket a társunkhoz, fejlesztheti a személyiségünket és a problémamegoldó készségünket, sőt előre viheti a kapcsolatunkat is. Ugyanis egy párkapcsolat,

egy házasság nem más, mint hosszú évekig tartó közös tanulás és szeretetteljes együttfejlődés.

Ehhez azonban nyitott szív, ítélkezéstől mentes gondolkodás, a másik fél nézőpontjának kritikák nélküli feltárása és egymás kölcsönös megértése szükséges.

Persze könnyebb ezt mondani, mint megvalósítani. Hiszen amikor dühtől és tehetetlenségtől eltorzult arccal állunk a párunkkal szemben, miközben azon versenyzünk, ki mondja hangosabban az igazát és győzi meg (vagy inkább le) a másikat, mindenre gondolunk csak arra nem, hogy a társunkkal békét keressük.

Hangzatos, de megvalósíthatatlan?

De akkor hogyan érhetjük el a fentieket? A válasz egyszerű, a kivitelezés viszont már igényel némi erőfeszítést. Kell hozzá jó nagy adag kitartás, tudatosság, szeretet és olykor engedményekre, elengedésre is szükség van. Ám ha fontos számunkra a másik, megéri időt és energiát áldoznunk a kapcsolatunk harmóniájának megtartására. Sajnos sokszor egyszerűbbnek tűnik a látszólag könnyebb utat választani, és a veszekedésektől megfáradt, elfásult kapcsolatból kitáncolni, abban bízva, hogy egy másik partnerrel majd szebb és békésebb lesz minden. A kapcsolatok kezdetén azonban még mindenki a szebbik felét mutatja, sőt vonz a társ különbözősége is. A legszerelmesebb napokban még senki sem gondol arra, hogy a különbségek éket verhetnek a szerelmes szívek közé, de az ellentétek fel nem oldása, a felgyülemlett harag, düh, sértettség érzelmi elhidegülést hoz, s kiégett kapcsolathoz vezet.

Viszont ha képesek vagyunk felülemelkedni az egónkon és a büszkeségünkön azáltal, hogy a győzelem elérését célzó érvelések helyett a társunk megértésére, támogatására koncentrálunk, elősegíthetjük a viták megoldását és a boldog együttélést.

A sikeres konfliktuskezelés alapja az egymás felé fordulás,

a másik fél tiszteletteljes meghallgatása és empatikus megértése, valamint az, hogy képesek legyünk kompromisszumokat kötni azért, hogy megtaláljuk azt a megoldást, amellyel mindketten elégedettek vagyunk.

Kire is figyelünk, mikor veszekszünk?

A megoldatlan konfliktusok egyik legfőbb oka, hogy mindkét fél görcsösen ragaszkodik az álláspontjához, nem enged a mereven tartott igazából, holott egy probléma úgyis feloldható, hogy az mindkét fél számára nyereséget hoz.

Mindannyian mások vagyunk, de ebből a különbözőségből előnyt is kovácsolhatunk, ha tiszteljük egymást, és elfogadjuk, hogy a partnerünk nem feltétlenül olyan, mint mi, joga van másként gondolkozni és érezni. A konfliktuskezelés elengedhetetlen feltétele az igazi szeretet, amely nem követel, nem ítélkezik, hanem a másik fél javát keresi.

Fontos, hogy a viták során valóban próbáljuk megérteni, mit is gondol, érez a társunk, mi a konfliktus hátterében meghúzódó valódi érzelem. Próbáljuk a világot az ő szemével nézni, és miközben ő beszél, ne azon töprengjünk, hogy hogyan is vághatnánk vissza, hanem teljes odafordulással egyszerűen csak igyekezünk megérteni, amit mondani szeretne. Ha biztosak vagyunk abban, hogy teljes mértékben megértettük a társunk nézőpontját, akkor következünk mi, hogy elmondjuk a mondandónkat. Természetesen a partnerünkre is ugyanúgy vonatkozik az, ami ránk: neki is teljes odafordulással és értő figyelemmel kell meghallgatnia bennünket. Így tudunk valóban beszélgetni egymással.

A beleérző hallgatással és szeretetteljes odafigyeléssel lehetőségünk nyílik megérteni, hogy milyen érzelmek bújnak meg a szavak mögött, mi a kirobbant és elhúzódó konfliktus valódi tárgya. Bármilyen nehéz is, mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy ketten együtt, szövetségben tudjuk csak megtalálni az utat egymáshoz és a problémák megoldásához.

 

A témában való mélyebb elmerüléshez szeretettel ajánlom olvasásra mindenkinek Gary Chapman: Nyerő páros c. könyvét.

 

Pap Ildikó life coach, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom önkéntese

Utak egymáshoz Tovább
„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan”

„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan”

Ki az, akinek kell tanács, ki az, akinek nem…

– Tessék mondani mi legyek?
– Legyen cipőfelsőrész-készítő!
– Miért pont az? Mondjon valami mást!
– Legyen orvos!
– Miért pont orvos? Különben sem bírom a vért.

Ez a párbeszéd egy tanácsadáson hangozhatott volna el...

Egyre több helyen lehet olvasni könyvekben, blogokon, hogy legyünk céltudatosak, akár vásárláskor, pálya- és munkahelyválasztáskor vagy akár az egész életünk megtervezésekor (a sort lehet folytatni :) ).

Kutatások bizonyítják, hogy a lakosság egy igen kis része, kb. 10-20%-a az, aki tudatosan végiggondolja, mit szeretne elérni, mik a motivációi, mit érez a dologgal kapcsolatban,  és mit is kell tennie érte, hogy elérje.

„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan” Tovább
Az élet játék, vedd komolyan!

Az élet játék, vedd komolyan!

Amerikából jöttem, mesterségem címere:

Az Activity kistestvérét mindenki játszotta alsó - tagozatos korában. Nagyon szerették az én tanítványaim is, újra és újra jókat tudtunk nevetni a sete-suta mutogatásokon. Szinte ugyan azok a szakmák jöttek elő naponta: fodrász, asztalos, festő, cukrász, autóvezető, szerelő, orvos, még sem unták soha.

A színészeknek van a legjobb dolguk, mert mindig játszhatnak, más és más bőrébe bújhatnak, kipróbálhatnak rengeteg szakmát, személyiséget, életet, és még fizetést is kapnak érte. :)

Mindenki nem lehet színész, de próbálgatni érdemes, beleélni magam és elképzelni, mi lenne, ha…

pexels-photo-85599_small.jpeg

Az élet játék, vedd komolyan! Tovább
Családi kör-kérdés

Családi kör-kérdés

avagy a név és a genetika valóban kötelez?

E fiúból pap lesz, akárki meglássa!" – írja Arany János, a Családi kör című mindenki által ismert és szeretett versében. Miből is gondolhatott erre a családfő? Este, a biztonságot adó családi körben a fiú kezében ott a könyv, nyilván olvasott rendszeresen, ez kötötte le a szabadidejét, figyelmét. Abban az időben ez ritkaságnak számíthatott. Így vonhatta le apja a következtetést, hogy tanult ember válik majd belőle.

papolvas.jpg

Családi kör-kérdés Tovább
Pálya (valóban) választás?

Pálya (valóban) választás?

avagy a pálya választ minket… figyeld a kicsit!

Munkavállalási tanácsadóként dolgozom fiatalokkal is, akik még a pályaválasztás előtt állnak. Ennek kapcsán merültek föl bennem az alábbiak. Hogyan is kezdődik el ez az egész folyamat?

Amikor megszületik a pici, a család szeme-fénye, már kialakult ösztön-késztetésekkel és hajtóerőkkel rendelkezik. Milyen forma után nyúl szívesen, melyik szín tetszik neki, hogyan viszonyul környezetéhez, emberekhez, tárgyakhoz, hangokhoz? Aztán elkezd mászni, feláll, elindul, egyre többet ismer meg a világból, kézzel, lábbal, egész lényével részt vesz a felfedezésben.

Pálya (valóban) választás? Tovább
NEM KÖVETENDŐ PÉLDA!

NEM KÖVETENDŐ PÉLDA!

Anti-bejegyzés, ami arról szól, hogyan alakult ki az egyszülős családom

stop-shield-traffic-sign-road-sign-39080.jpeg

Vagy mégis?

Minden jó, ha…

Amikor én még királylány voltam… olyan 14-18 éves forma, arról álmodoztam, hogy lesz két kislányom. A legerősebb késztetésként erre emlékszem.

(Fogalmam sem volt, mi leszek, merre kéne indulnom, akkor még a pályaválasztás – főleg a szülői tanácsadás ebből állt: Ott a szomszédban a gimnázium, oda mész. Az, hogy mi érdekel, és miben vagyok tehetséges, nem játszott a csapatban… Biológia-kémia tagozatra kerültem, mert a biológia legalább valamennyire érdekelt, a virágok, az emberek működése… Amikor kérdezték tőlünk jó tanáraink, mi leszel, ha… én rávágtam, hogy virágkötő. Ugye az is biológia. Persze a többi osztálytársam tudta, hogy orvos, gyógyszerész, vegyész…ők jó helyen voltak.)

NEM KÖVETENDŐ PÉLDA! Tovább
Találjon újra egymásra a NŐ és a FÉRFI

Találjon újra egymásra a NŐ és a FÉRFI

„…de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők - szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb...”

József Attila szavai időszerűbbek, mint valaha. Hiszen olyan korban élünk, amikor a kapcsolatok kialakítása és megtartása komoly fejtörést okoz minden- kinek. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a 21. századra jellemzően átrendeződtek a női és a férfi szerepek. A nő és a férfi kölcsönösen túlzott elvárást támaszt egymás felé, aminek követ- keztében növekszik a meg nem értés a két nem között. A szeretet és a szerelem azonban ugyanolyan létfontosságú a boldog és a hosszú élethez, amilyen mindig is volt. Vajon mit akar igazán a nő és mit a férfi?

Találjon újra egymásra a NŐ és a FÉRFI Tovább
Elégedetten a párkapcsolatban – mitől függ? mitől leszünk elégedettek?

Elégedetten a párkapcsolatban – mitől függ? mitől leszünk elégedettek?

Boldogság, harmónia, kiegyensúlyozottság és elégedettség egy párkapcsolatban – legtöbbünk vágya, célja ez, de vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy ez mitől függ, milyen tényezők befolyásolnak minket leginkább.

pexels-photo-289237_small.jpeg

Érdemes először átgondolni, hogy számunkra mi okoz leginkább örömet, mi befolyásolja elsősorban kapcsolatunkkal való elégedettségünket, illetve melyek azok a területek, tényezők, melyek hatására úgy érezzük, hogy kapcsolatunk kihült, és inkább nehézségek forrása, mint támogató és erőt adó háttér. A gyermeknevelés, az anyagiak, a szabadidő eltöltése, a szexuális élet, a munkahelyi feladatok vagy éppen a háztartás körüli pozitív és negatív megélések határozzák meg a kapcsolattal való elégedettségünk, vagy ezek másodlagos tényezők?

Elégedetten a párkapcsolatban – mitől függ? mitől leszünk elégedettek? Tovább